Jelentős béremelés a Budapest Airportnál

A repülőtér-üzemeltető februárban sikeresen megállapodott az üzemi tanácsokkal és szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről. Így átlagosan 13 százalékkal magasabb bérrel számolhatnak a BUD csoport dolgozói 2022 márciusától, egyes területeken pedig a béremelés mértéke a 15 százalékot is eléri.

A BUD csoport dolgozói magasabb fizetést visznek haza márciustól. A repülőtér üzemeltetéséért és biztonságáért felelős cégcsoport az elmúlt időszakban hatalmas lendülettel indult újra, összesen több mint kétszáz új kollégával erősítve csapatát, most pedig a tavalyinál jelentősen magasabb minimum bérszinteket határozott meg, minden munkakörben. Ennek eredményeképp a Budapest Airportnál dolgozók átlagosan 13 százalékos emelést kapnak, már a márciusi bérükkel.

 

Emelkedik a munkába járási költségtérítés összege is, amely a Budapesten kívülről ingázók esetében márciustól 15 Ft/km. A budapesti munkavállalók továbbra is havi bruttó 14 286 forint utazási támogatásra jogosultak, amelynek nettója megegyezik a havi tömegközlekedési bérlet jelenlegi árával.

A Budapest Airport 100%-os tulajdonú leányvállalatánál, a BUD Security Kft.-nél az utasbiztonsági ellenőrök kezdő alapbére márciustól bruttó 404 300 forint, amely a tavalyi havi keresetükhöz képest 15 százalékos emelést jelent. Az utasok tájékoztatásáért felelős terminálüzemeltetési és információs munkatársak kezdő fizetése szintén havi bruttó 404 300 forintra emelkedik. A munkatársak az alapfizetésük és a műszakpótlékok mellett negyedéves bónuszra, munkába járási támogatásra és a vállalatnál eltöltött idővel arányos törzsgárda jutalomra is jogosultak.

Az idei bérfejlesztés minden munkakörben jelentős, sok esetben akár havi bruttó 50 ezer forintos alapbéremelést is jelenthet a Budapest Airportnál. Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás ezen kívül hagyományosan tartalmazza a karácsonyi bónusz összegét is.

 

Forrás: Budapest Airport / TurizmusOnline


Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.
Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat

Már közlekedik a Tisza-tó sebesvonat 

Egynapos túrához is ideális a menetrendje.
Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál

Sztrájkkészültség az osztrák légitársaságnál 

Március 28-án és 29-én 430 járat nem indul el a tervek szerint, a leállás az közel 52 000 utast érinthet. 
A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait

A Wizz Air bevezette az Airbus innovatív megoldásait 

A MATe Suite egy felhőtechnológiára épülő szolgáltatási platform, amely e-tréninget és vizsgákat foglal magában.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.