Jó hely Ferihegy, de az elérhetősége csapnivaló

A GfK felmérése szerint.

Egy felmérés szerint a többség elégedett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szolgáltatásaival, de javítandónak tartják a megközelíthetőségét és a parkolási lehetőségeket, derül ki a repülőtér üzemeltetőjének közleményéből.

 A reprezentatív felmérést a Budapest Airport (BA) megbízásából a GfK Hungária piackutató végezte márciusban és szeptemberben ezer fős mintán. 
Rolf Schnitzler, a BA vezérigazgatója a megközelíthetőséget ért kifogásokkal kapcsolatban közölte: a repülőtéri vasútvonal megépítését a Budapest Airport Zrt. teljes mértékben támogatja, a repülőtéri fejlesztéseket tartalmazó megállapodástervezet aláírásra kész. 

"Ahogyan a válaszadók is jelezték, a gyorsforgalmi út és a belvárossal összekötő vasútvonal sokat lendítene az országról kialakult kép erősítésén", tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a BA hosszútávú fejlesztési tervei között szerepel egy multimodális csomópont és egy többszintes parkolóház építése, ami a két évvel ezelőtt indított - majd a kormány által leállított - parkolóház-projektet váltaná ki.
A felmérésben a válaszolók 83 százaléka tartotta fontosnak a repülőtér környezeti hatásainak kompenzálását. Ezzel kapcsolatban az üzemeltető azt írta, az egy utasra jutó szén-dioxid kibocsátás az elmúlt 5 évben 49 százalékkal, az egy utasra jutó ivóvíz-felhasználás pedig 30 százalékkal csökkent, a BA hulladék-újrahasznosítási aránya 70 százalék.
Hiányosságként emelte ki a tavaszi felmérésben részt vevők közel egyötöde a terminálokon található kényelmes székek elérhetőségét. A Budapest Airport azóta átadta a forgalomnak az új 1-es mólót, ahol több mint ezer ülőhely van.
 Az őszi fókuszcsoportos vizsgálatban résztvevők meglátása szerint a koronavírus-járványnak megfelelően kezeli a repülőtér a higiéniás előírásokat. Üdvözölték a személyes kontaktust kerülő fejlesztéseket, mint az önkiszolgáló poggyászfeladó automaták számának növelése, az önkiszolgáló utasfelvétel lehetősége. 
    

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.