Kenuval vagy lóval járná be Magyarországot?

Elkészült a Bejárható Magyarország keretprogram (BMP), amelyet most egyeztetnek a szakmai szervezetekkel, majd a társadalmi vitát követően véglegesítik - mondta Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

A program lényege, hogy az ország egész területe része legyen a belföldi turizmusnak, a finanszírozás pedig a szolgáltatók fejlesztésein keresztül valósul meg.

Miután most zajlik a 2014-2020-as uniós pályázati ciklus tervezése, a BMP-re fordítható támogatás összege még nem ismert - tette hozzá az államtitkár az MTI kérdésére válaszolva.

Az országot gyalog, kerékpárral, lóval és vízen is be lehet járni a program keretében - mondta Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára a tájékoztatón. Hozzátette, ezért kapcsolódik a programhoz a Magyar Természetjáró Szövetség mellett a lovas-, a vitorlás-, a kerékpáros és a kajak-kenu szakmai szervezet is.

A helyettes államtitkár elmondta, az NGM elkészítette a 2024-ig tartó turizmus stratégiát, ebben célul tűzte ki, hogy az időszak végére a GDP 10 százalékát adja a turizmus. Jelenleg a beutazó turizmusból származik a bevétel 70 százaléka, míg a maradék 30 százalék lényegében a belföldi keresletre támaszkodó vidéki turizmusé. Ennek fejlesztését segíti a BMP - tette hozzá.

A fejlesztések elsősorban a minőség javítását szolgálják, miután szálláshely és vendéglátóhely van elegendő. Olyan új, attraktív turisztikai termékeket kell bevezetni, mint a tematikus túrák, vagy a lovas-, illetve vízi túrák. Ma az erdőtörvény olyan, hogy a magánerdőkön is át lehet lovagolni, így az egész ország bejárható lóval. Tematikus túra lehet a világörökség részeinek a felkeresése, vagy éppen a római kori limes végigkísérése, illetve a zarándokturizmus is - fejtette ki Horváth Viktória.

A BMP beépült a nemzeti alaptantervbe, illetve a keret-tantervekbe is - erről Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója beszélt a tájékoztatón. Legkorábban - a 3. osztályban - a  bringa akadémia és a lovas oktatás kezdődik, majd az 5. osztálytól része a tantervnek a kajak-kenu és a vitorlás oktatás. Ezekhez azonban külső forrásra lesz szükségük az iskoláknak - vélte a főigazgató.

A BMP előkészítése kapcsán eddig is több milliárd forintot költött a központi költségvetésből az állam - ismertette az adatokat Balatoni Monika. Így például a turista utak felmérése 990 millióba, a jelzések újrafestése 50 millióba került. Az infrastruktúra - például a kisvasutak, erdei kerékpárutak - felmérésére 150 millió forintot fordítottak, de 500 millióba kerültek az eddig elkészült kerékpárutak, valamint 1,6 milliárd forint a költségvetése a szilvásváradi lovas központnak, a hozzá kapcsolódó Szalajka-völgyi turista központtal együtt.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.