Kiderült: az eltűnt maláj gépről származik a megtalált roncsdarab

Bebizonyosodott, hogy a repülőgéproncs-darab, amelyet az indiai-óceáni Réunion szigetén találtak a nyáron, a Malaysia Airlines légitársaság azon Boeing 777-es típusú repülőgépéről származik, amely 2014 márciusában tűnt el 239 emberrel a fedélzetén az Indiai-óceán felett - közölte csütörtökön a francia igazságszolgáltatás.

A francia szakértők "megállapították, hogy a 2015. július 29-én talált szárnyalkatrész az MH370-es járaté volt" - erősítette meg a párizsi ügyészség a malajziai kormányzat korábbi bejelentését.

Najib Razak malajziai kormányfő augusztus elején jelentette be, hogy a nemzetközi szakértői csoport határozottan megerősítette: a Réunion szigetén talált repülőgép-roncsdarab tényleg az MH370-es járatból származik.

A párizsi ügyészség, amely azonnal vizsgálatot indított, mivel négy francia áldozat is tartózkodott a gépen, akkor még óvatosabbnak mutatkozott és "nagyon erős gyanúról" beszélt.



Az azóta katonai laboratóriumban elvégzett szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a szárnydarab belső részén látható három szám a Boeing egyik alvállalkozójától, a spanyolországi Sevillában működő Airbus Defense and Space (ADS-SAU) nevű cégtől származik - jelezte az ügyészség. Az üggyel foglalkozó vizsgálóbíró csütörtökön járt a vállalkozás székhelyén, ahol a technikai adatok és az egyik technikus meghallgatása után "a szárnydarab belső részén talált három számból az egyikről hivatalosan megállapítható, hogy az MH370-es járat szárnydarabjának szériaszáma" - írta a vádhatóság.

A Malaysia Airlines repülőgépe Kuala Lumpurból indult Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án, de egy órával a felszállás után eltűnt a radarok képernyőjéről. Azóta idén júliusig nem találták meg a nyomát, az Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban hónapokon át folytatott intenzív kutatások ellenére sem.

A szakértők azt egyelőre nem tudták megállapítani, hogy mi okozta a járat lezuhanását, és hogy hol történt a katasztrófa.

A Franciaországhoz tartozó Réunion mintegy 3700 kilométerre van attól az Ausztráliához közel eső térségtől, ahol a gép utáni kutatást koncentrálták. Szakértők ennek ellenére lehetségesnek találták, hogy az óceáni áramlatok ilyen messzire sodorják a roncsdarabot.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.