ÖBB 2024 - új menetrend a szomszédban is

Idén is október harmadik hetében tartotta következő évi menetrendjét bemutató sajtókonferenciáját az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB), ezzel egyidejűleg feltöltésre kerül a menetrend az elektronikus adatbázisba és elérhető a jegyvásárlás is.

Tavaly inkább apró lépések, mint nagyívű újítások jellemezték a menetrendváltást, de vajon hogyan sikerült az idei év és mit hoz a 2024-es menetrend - olvastuk a regionalbahn.hu-n.

Az ÖBB hagyományosan október harmadik hetében hozza nyilvánosságra a december közepétől (idén december 11-re esik a menetrendváltás) esedékes menetrendi változásokat, ami mind az utasnak, mind pedig a témával foglalkozó sajtónak előnyös. Idén az elmúlt években már (sajnos) szokássá vált, kizárólagosan online formátumban zajlott az esemény, de újdonságként angol nyelvű hangcsatornával is - ezzel is jelezve, hogy az ÖBB egyre inkább kilép Ausztriából és fontosabb szerepet tölt be a tágabb régió közlekedésében. Ennek jegyében Andreas Matthä a Go Ahead Deutschland akvizícióval kezdte a bejelentést. Ugyanakkor az idei sajtóesemény tartalmában igen minimalistára sikerült - a változásokról alig vetítettek ki konkrétumokat, csak szóban hangzottak el többnyire általános kijelentések.
Az alaphangot egyébként egy jó hír adta, melyet csak „Bahnboom”-ként emlegettek: idén az ÖBB vasúti- és buszjáratain 480 millió utast várnak, ami a 2022-es 447 millióhoz képes komoly növekedés, egyúttal a 2019-es, járvány előtti szintet (477 millió) is enyhén meghaladhatja, szép születésnapi ajándékként az éppen 100 éves ÖBB-nek. Az elővárosi forgalom is visszaért a 2018-as szintre, ami érezhető is a vonatokon - sok helyen, elérték a kapacitások határát, főleg a hétvégi távolsági forgalomban és a bécsi elővárosban. Ugyanakkor van egy kellemetlen tendencia is, ami a klímaváltozáshoz köthető: a tíz évvel korábbi, azaz 2013-as számokhoz képest 2023-ban tízszeresére növekedett az időjárási okok miatti vonatelmaradások száma. Ennek oka, hogy a klímaváltozás résztüneteként az extrém időjárási események gyakorisága nőtt - egyre több a villámárvíz, földcsuszamlás és hasonló, a vasúti infrastruktúrát komolyabban érintő és többnyire nehezen előrejelezhető időjárási anomália.
 

Forrás: Regionalbahn.hu


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.