Pontos volt márciusban a Ryanair

A Ryanair 10,9 millió utasnál is többet szállított márciusban, 59 800 járatuk több mint 94%-a időben érkezett meg. Az  Utazásom értékelése (Rate My Trip) funkciójval értékelést beküldő 91 000 utas 88%-a  Kiválónak, Nagyon jónak vagy Jónak minősítette

Az ír fapados légitársaság elindította Pontossági ígéret elnevezésű programját, melynek lényege az, hogy amennyiben nem érik el a 90%-os pontossági szintet, akkor a következő hónapban 5%-kal csökkentik áraikat.

Európa legjelentősebb szén-dioxid-kibocsájtó légitársasága egyben az EU legzöldebb légitársasága ?

"Továbbra is minimalizáljuk az üzemanyag- és energiafelhasználásunkat, és jelenleg az EU legzöldebb légitársasága vagyunk. Célunk, hogy 5 éven belül teljesen felhagyjunk a műanyagok használatával, és az utasok addig is önkéntes adományozással kompenzálhatják a károsanyag-kibocsátással járó költségeket"- írja a Ryanair.

Mindeközben, ahogy a napokban megírtuk, az ír fapados kibocsátása 6,9%-kal emelkedett - miközben a cég azt kommunikálja, hogy egyre környezettudatosabb. Ezt arra az adatra alapozzák, hogy a megtett kilométerek alapján egy utasra eső szén-dioxid-kibocsátás az összes európai légitársaság közül náluk a legalacsonyabb – egyszerűen csak annyira nagy a cég forgalma, hogy abszolút értékben náluk jön ki a legnagyobb kibocsátás.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.