Postabusz a Német Autóklub új szolgáltatása

Gazdaságosabb, kevesebb a károsanyag-kibocsátása, és a balesetek aránya is kisebb a postabuszokon.

Az ADAC (Német Autóklub) az ország egyik legnagyobb utazási irodája és a legmagasabb taglétszámmal rendelkező közlekedési társulása, igen kiterjedt autós és turisztikai szolgáltatásokkal. A tagok milliói veszik igénybe a műszaki kiszolgálást és mentést, vesznek részt a szervezett csoportos és egyéni túráikon, használják térképeiket, útikönyveiket és számtalan egyéb szolgáltatásukat.

Most megállapodtak a Deusche Posttal a téli turisztikai holtszezonban, hogy a kívül-belül is átalakított „ADAC Postbus, Der Bus für Deutschland” feliratú kocsikat nem csak a postai küldemények, hanem jutányos áron a turisták szállítására is használják. Az ország déli részéből, Münchenből és északról Bremenből startoltak az első próbajáratok, melyek indulását egy elmúlt évi rövid próbaüzem előzött meg, teljes sikerrel.

Már tervezik a bővülést

Egyelőre hat járatpár közlekedik Nord Rhein Westfallen (NRW) – Stuttgart- München, NRW- Berlin, NRW- Nürnberg- München, Bréma – Berlin, Berlin – Lipcse és Berlin – Drezda – Lipcse útvonalon. De ez még csak a kezdet, mert ez év első negyedévében bővül a hálózat. A tervek szerint újabb hatvan kocsit állítanak forgalomba, melyek lehetővé teszik, hogy az utasok észak-dél irányban Hamburg és München között több nagyváros érintésével, átszállás nélkül tudjanak közlekedni.



Jobban megéri postabusszal utazni

Peter Meyer, az ADAC elnöke az új szolgáltatás üzembeállításakor utalt arra is, hogy az Autóklub, bár megalakulása óta az német autósok szolgálatában áll, ezzel az újítással azt szeretné elérni, hogy a gépkocsit használók egy része egy új alternatív szállítási eszközt igénybe véve, a környezet védelmét is szolgálja. Addig, amíg az alternatív közlekedési ágazatok 100 km-re eső CO2 százalékos kibocsátása a repülőgépnél 22,8, a személygépkocsinál 14,2, a vonatnál 4,5, addig a postabuszoknak 3,0/100 az utaskilométerre eső káros anyag kibocsátása. Amíg egymillió utaskilométerre a baleseti rizikófaktor a mopedeknél 3,14, a motorkerékpároknál 2,19, a személygépkocsik esetében 0,25, addig a postabusznál 0,14. Amíg a repülő tarifák és az üzemanyagárak folyamatosan emelkednek, és ebből a vasút sem maradt ki, addig a kétfunkciós (utas, posta) szállítás díjai sokkal olcsóbbak. Egy München-Stuttgart 11, egy Frankfurt-Dortmund 18, míg egy Köln-Berlin mindössze 28 euróba kerül. A jegyeket az interneten, valamint az ország több mint ötezer postahivatalában és természetesen a több száz autóklub irodában is meg lehet vásárolni.

Az ADAC tagjai előzetes helyfoglalási jogokkal élhetnek és plusz egy poggyászt vihetnek magukkal, mely lehet pl. egy kerékpár is. Marc Fleischhauer, a Klub kereskedelmi igazgatója kiemelte a buszok műszaki és utaskényelmi berendezéseit. A technika a jelenleg elérhető legmodernebb, a beltér kényelmes, nagy ülésközök, toalett lévén komfortosabb és természetesen olcsóbb az utazás, mely különösen az idősebb korosztálynak vonzó. A buszon internet, film és zenei program is igénybe vehető térítésmentesen. A tervek szerint a 160 vonalon 350 ezer utast prognosztizálnak és mivel egy új törvénymódosítás lehetővé tette a buszoknak a lakóterületek közötti haladást is, amennyiben két megálló között legalább 50 km távolság van, így olyan helységeket is el tudnak érni, melyek vonattal vagy más módon csak nehezen megközelíthetők.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.