Robosztus szeptemberi utasforgalom a Debrecen Airporton

2017. szeptemberében 26%-kal többen -az előző év azonos időszakához képest- mintegy 31 750 légi utas vette igénybe Magyarország második legforgalmasabb repülőterét. 

Tamás László, a Debrecen Airport járatfejlesztési igazgatója a 2017-es szeptemberi és első ¾-ed éves eredményeket örömmel összegezte: “A Debrecen Airport az első kilenc havi utasforgalmát a javuló kihasználtságot mutató menetrend szerinti járaratok mellett a különösen élénk nyári charterforgalomnak köszönhetjük. Idén már bőven több légi utasunk volt mint Debrecen és Hajdúszoboszló lakóinak száma összesen.

Az év utolsó 3 hónapját tekintve is optimisták vagyunk, hiszen az előfoglalási trendek bíztatóak és a kereslet is stabil. Március végétől kezdve már összesen hét európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek. 2017-ben még jelentősebb turistaforgalmat prognosztizálunk Debrecenben ill. a kelet-magyarországi régiókban és a határokon túl is.

Az ukrán állampolgárok számára június 11-én életbe lépett EU-s vízummentesség kedvezően hat a Kárpátaljáról Nyugat-Európába és Izraelbe induló turistaforgalomnak és a charterjáratoknak is. Bizakodóak vagyunk, hogy a Kárpátalja lakóit is zömében a Debrecen Airport légi járatai szolgálják ki.

További növekedést várunk az érkező külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák számában ill. a régió szállodáinak kihasználtságánál is. Továbbá a repülőtér által generált turistaforgalom jelentősen hozzájárul a 2017-es IFA és ÁFA bevételekhez ill. új munkahelyeket teremt az idegenforgalmi szektorban és növeli a régió vállalatainak és vállalkozásainak az összeköttetést a piacaik és az anya- és leányvállalatai között.

2017. december 18-án indul az új Moszkva járat, amellyel 8-ra bővül a menetrend szerinti járatok száma a Debrecen Airportról és a régiós repülőterek közül egyedül Debrecenből lesz közvetlen légi összeköttetés az orosz fővárosba. A nyári hónapokban közel 108 000 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton, mivel a reptér desztinációs portfoliója mindenki számára biztosította a legmegfelelőbb nyári vakációt. Élénkül a kereslet Hajdú-Bihar megye lakói mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg, BAZ és Békés megye településeiről is.

A charter járatok iránt az egész szezonban túlkereslet volt, a napfény szerelmeseinek már 4 országban biztosítottunk üdülést: Görögországban, Törökországban ill. Bulgáriában és Egyiptomban is.

A kultúrára, vallási turizmus és városi vakációra szomjazók, Nyugat-Európa és Izrael nagyvárosait kereshetik fel közvetlen járatokkal ill. a hálózati partner-légitársaságunkkal a Lufthansával Európa legjobb repülőterén, a müncheni repülőtéren keresztül egyetlen átszállással szinte minden német városba, Európa szinte összes fővárosába és öt kontinens, több mint száz úti céljára utazhatnak el a Debrecen Airportról hetente akár háromszor is."


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.