Szövetség alakult az uniós kerozinadó bevezetése ellen

Aviation Alliance néven hoztak létre szövetséget azok az európai légitársaságok és repülőterek, amelyek szerint az EU környezetvédelmi tervei versenyhátrányba hozzák az uniós szereplőket az unión kívüliekkel szemben - írja az AIRportal.hu.

A kezdeményezésben a teljes Lufthansa-csoport, az Air France-KLM-csoport, a Croatia Airlines, az Air Europa, az ITA Airways és a SAS Scandinavian Airlines mellett a római, amszterdami, párizsi, frankfurti, müncheni és bécsi repülőtér, valamint az izlandi és spanyol légikikötőket üzemeltető társaságok vesznek részt.

Közös nyilatkozatukban azt írták: minden társaság vállalta, hogy 2050-re nettó karbonsemlegesen fognak működni, és üdvözlik az unió Fit for 55 elnevezésű kezdeményezését, amely a közösség területén lévő szennyező cégektől várja el ugyanezt.



Ugyanakkor szerintük fontos változtatásokat kell kezdeményezni bizonyos törvényjavaslatokban, különben a légiutas-forgalom az EU-n kívüli gyűjtő-elosztó központokba terelődhet az egyenlőtlen versenyfeltételek következtében kialakuló drágább repülőjegyek miatt.

A tervek szerint például a fenntartható forrásból előállított repülőgép-üzemanyag alkalmazásának kötelezettsége és a kerozinadó az európán belüli, valamint az EU területéről induló bármely járatra kiterjedne, az unión kívülről induló, és oda soha be nem lépőkre azonban nem.

A szövetség tagjai úgy látják, hogy az egyre szigorúbb emissziókereskedelmi rendszer, valamint a fenntartható kerozin vásárlásának támogatása, és az uniós és unión kívüli repülőtereken átszálló utasok adóztatás szempontjából azonos besorolása lenne indokolt.

Forrás: Airportal.hu


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.