Több európai járatát is megszünteti az American Airlines

Az ok most kivételesen nem a pandémia, hanem a kapacitáshiány.

Mivel várhatóan csak jövő év tavaszától tud a gyártó újabb Dreamlinereket átadni, ezért az American Airlines úgy döntött, hogy több európai járatát is megszünteti, adja hírül a  The Wall Street Journal (WSJ) nyomán az airPortal.hu szakmai site.

 

Mint írják, egy belsős feljegyzés, illetve az amerikai médium saját forrásai alapján írt az utasforgalom alapján a világ legnagyobb légitársaságának jövő nyári terveiről.

A dolgozóknak szánt levélben Vasu Raja bevételekért felelős vezető azt írta, jelenlegi tervek szerint megszüntetik az edinburgh-i, shannoni, hongkongi, prágai, dubrovniki járatokat, csökkentik a kapacitást a sydney-i, pekingi és sanghaji útvonalon, több járat elindítását pedig elhalasztják.

A texasi légitársaság korábbi elképzelései szerint a 2022-es nyári menetrendi időszakban a járvány előtti kapacitásának 89 százalékát szerette volna nyújtani, de most már csak 80 százalékkal számolnak a légitársasági forrás szerint.

Ennek oka, hogy a Boeing az előzetes tervekkel ellentében mégsem indította újra novemberben a 787-esek átadásait, a WSJ értesülései szerint erre legkorábban jövő év áprilisában lehet számítani.

“Ezen repülőgépek nélkül egyszerűen képtelenek vagyunk annyi nemzetközi járatot teljesítési, mint idén nyáron vagy 2019-ben” – írta Vasu Raja.

A teljes hír megtalálható: ITT

Forrás: WSJ / airPortal.hu


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.