Tovább bővült a pozsonyi repülőtér forgalma

Nőtt a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtér utasforgalma és  teherforgalma is az idei első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a légikikötő sajtóosztálya.

A pozsonyi repülőtér utasforgalma 2016 első hat hónapjában csaknem 718 ezer volt, 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a fejlődés üteme az első negyedévinél alacsonyabb lett. Akkor a növekedés mértéke 38 százalékos volt éves összehasonlításban.

Az idei első fél évben a BTS által bonyolított teherforgalom is nőtt, éves szinten 10 százalékkal 10 915 tonnára emelkedett. A növekedés üteme azonban ebben a szegmensben is lassult az első negyedévben kimutatott 18 százalékoshoz képest.

A vizsgált időszakban a légikikötőben lebonyolított repülőgép-landolások és -felszállások száma megközelítette a 12 ezret, ami 9 százalékos növekedés éves szinten.

Ivan Trhlík, a pozsonyi repülőtér vezérigazgatója azt mondta, ez a fejlődés a légikikötő történetében és a régió repülőtereinek forgalombővüléséhez hasonlítva is az egyik legjelentősebb.

"A szabadságszezont befolyásoló geopolitikai helyzet ellenére feltételezzük, hogy 2016-ban az utasforgalom elérheti az 1,8 millió főt" - jegyezte meg a vezérigazgató. Az első negyedéves adatok nyilvánosságra hozatalakor a BTS vezetője még kétmillió utasban reménykedett 2016-ra.

A pozsonyi Milan Rastislav Stefánik repülőtér Szlovákia legnagyobb, európai léptékben is jelentős forgalmat bonyolító nemzetközi légikikötője. A BTS 2012-ben átadott új terminálja évi 5 millió utas ellátására képes. A közel 540 alkalmazottnak munkát adó repülőtér utasforgalom 2008-ban volt a legmagasabb, elérte 2,2 millió főt. Ezt követően forgalma folyamatosan csökkent, a folyamat csak tavaly fordult meg.

A pozsonyi repülőtérről jelenleg 5 légitársaság - a Ryanair, a Pobeda, a Ceské aerolinie, a flydubai és a Wizz Air indít egész éves menetrend szerinti járatokat. A pozsonyi repülőtérről utazók leggyakoribb úti célja London, Dublin, Berlin, Moszkva és Milánó.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.