Tudjon meg mindent a fekete dobozról!

A repülőgépeken két fekete doboz található: a repülési adatokat tároló eszköz, illetve a pilótafülke hangfelvevője. Mindkettő a gép farában van, mert itt a legkisebb a becsapódás ereje.

A cikk a legutóbbi Kreatív magazinban jelent meg, ami az adatokról, adattárolásról és az adatok marketingcélú felhasználásáról szólt!

Egy fekete doboz ára 10-15 ezer dollár között mozog. Minden magángépnek és utasszállítónak – típustól függően – legalább az egyik fekete dobozt be kell építenie.

A doboz acél-titán ötvözetből készül, hogy ne robbanjon szét a becsapódáskor.

A korai fekete dobozok a második világháborúban filmszalagra és rézlapokra rögzítették a repülés adatait, például a sebességet és a magasságot. Később mágnesszalagra váltottak, mert azt többször is fel lehetett használni. A mai modellek több ezer repülési paraméter sok száz órányi statisztikáját tudják tárolni.

A doboz belsejében egy fedélzeti interfész, processzor, hangtömörítő kártya és néhány memóriaegység van, amit hőálló burkolat vesz körül.

Léteznek már wireless-technológiával valós időben adatokat szolgáltató modellek is – így ki lehet küszöbölni a doboz felkutatását.

A fekete doboz színe valójában rikító narancssárga, hogy könnyen megtalálható legyen.

A pilóták egymás és a torony közti párbeszédének rögzítése csak a hatvanas évek végétől terjedt el, és a katasztrófák okának felderítésekor sokszor a hangfelvétel bizonyult perdöntőnek.

Ha a gép óceánba csapódik, a fekete doboz hosszú időn keresztül erős ultrahangot bocsát ki magából, amely akkor is hallható, ha 4 kilométerrel van a vízfelszín alatt.

Teszteléskor ki kell bírnia egy ágyúlövést, amelynek hatása a földi gravitációs erő 3400-szorosával egyenlő, hatvan percig hevítik 1100 fokon, és hosszú időn keresztül olyan nagy nyomásnak teszik ki, mintha a tengerfenéken lenne.

Persze ez nem minden. Egy egyszerű kereséssel el lehet jutni ide, ahol ennél is több információ van a fekete dobozról.

Forrás: Kreatív Online


 Jön az egykattintásos fizetés a levegőben

Jön az egykattintásos fizetés a levegőben  

Együttműködési megállapodást kötött a Wizz Air és a Revolut.
Bővíti hálózatát a Turkish Airlines

Bővíti hálózatát a Turkish Airlines  

Új török légijárat indul Phnom Penhbe.
Díjazták a lett légitársaság fiatal flottáját

Díjazták a lett légitársaság fiatal flottáját 

Az airBaltic rendelkezik Európa 3. legfiatalabb flottájával.
Turistabuszok balesete Barcelonában

Turistabuszok balesete Barcelonában 

Több mint ötvenen sérültek meg, amikor két turistabusz ütközött, közölték hétfőn a katalán hatóságok.
Három új célállomás az Emirates hálózatában

Három új célállomás az Emirates hálózatában 

Új ázsiai célállomásokkal bővítették globális hálózatukat.
Nemzetközi kerékpáros szakmai konferencia Füreden

Nemzetközi kerékpáros szakmai konferencia Füreden 

Spanyolország, Törökország és Dánia után idén Magyarország ad otthont az Európai Kerékpáros Szövetség éves konferenciájának.
A török légitársaság új üdülési márkával lép be a nyaraltató piacra

A török légitársaság új üdülési márkával lép be a nyaraltató piacra 

A Turkish Airlines (TA) olyan üdülési márkát dolgozott ki, amely alapján az utazók egy platformon tervezhetik és foglalhatják le utazásaikat.
Akkor szerencsés, ha egy ideig el tudja kerülni a Flórián téri felüljárók környékét

Akkor szerencsés, ha egy ideig el tudja kerülni a Flórián téri felüljárók környékét 

Március 1-jén elindul a Flórián téri felüljárók felújítása, ami egy sor közlekedési változást hoz magával a következő egy évben.
Piknikprogram – vonattal

Piknikprogram – vonattal 

A kiránduláson a résztvevők többek között piknikezhetnek a Bükk-vidéken található, bükkfák ölelésében fekvő Andókúton, sétálhatnak a környező erdőkben, de a Varbói-tavat is körbejárhatják.
Különvonatok a mohácsi busójárásra

Különvonatok a mohácsi busójárásra 

Mentesítő vonatokat és expressz buszjáratokat is indít a MÁV-csoport a mohácsi busójárás idején.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.