Újjászületett a Velencei-tavi Gárdony motoros

A környezettudatosság jegyében dízelről elektromos személyszállító hajóvá alakították át.

Fő eleme, az elavult dízelmotor került lecserélése elektromosra. 

A projektgazda Velencei-tavi Fejlesztési Nonprofit Kft. 2000 óta működteti a Velencei-tavi turisztikai célú vízi személyszállítást. A hajók általában kimondottan a hajózás területére kifejlesztett dízelmotorokkal rendelkeznek, amelyek felépítésükben, hűtésükben a hajózás kívánalmainak megfelelőek. Az 1985-ös építésű, több mint 20 éves dízelmotorral rendelkező Gárdony személyszállító hajóba legutóbb 2000-ben egy lengyel gyártmányú, vízhűtéses motort szereltek be.

A hajóra sokan azért váltanak jegyet, hogy fedélzetéről gyönyörködhessenek a tó és a természet szépségében. Annak érdekében, hogy a Gárdony hajó továbbra is méltó és környezetbarát módon szolgálja a helyi turizmust, a márciusban indult projekt keretében a hajó modernizálása valósul meg. Ennek fő eleme – a személyszállító hajó teljes körű felújítása mellett - a dízel üzemű meghajtás átalakítása elektromossá. Az átalakítás során a komplett dízel rendszer és annak valamennyi kapcsolódó eleme lecserélésre kerül, elektromotor kerül beépítésre a szükséges töltő, vezérlő és energiatároló rendszerekkel együtt és a hajtási rendszer is korszerűsödik. Jelenleg a tervezési fázis zajlik, a kivitelezési szakasz szeptemberben indul.

A projekt feladatának tekinti a „zöld” hajózás megteremtését. Kiemelt célja a természeti erőforrások fenntartható használata, a Velencei-tó értékeinek megőrzése és a környezet védelme. A természetközeli turizmus céljait szolgálja, csökkentve az elavult dízelmotorok általi károsanyag és zajkibocsátást is. Az újjászülető Gárdony hajó lehetővé teszi a tó élővilágának közelebbi megfigyelését – a Velencei-tó nyugati része természetvédelmi terület, ahova a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal együttműködésben vezetett hajójáratok indulnak időközönként a tó sajátos élővilágát megismerni vágyók részére. Mivel kiemelkedő a diákok száma az utasok között, így az elektromos hajózás kialakítása pozitívan hat a környezettudatos nevelésre is.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a látogatók hamarosan megtapasztalhatják a természetközeli hajózás élményét, miközben védik a Velencei-tó páratlan élővilágát.

Forrás: Axiagroup / Turizmus Online


Elindult a dunai hajózási szezon

Elindult a dunai hajózási szezon 

Korszerűbb belső terek, kávéházi hangulat, vacsorahajók.
A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit

A SIA felújítja a szingapúri reptéren lévő váróhelyiségeit 

A Singapore Airlines felújítja a Changi repülőtéren lévő váróit.
Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok

Jön a nyár, érkeznek az új Flixbus-ok 

2025-ben 15 százalékkal több úti cél érhető el, mint tavaly.
Jönnek az új Bubik

Jönnek az új Bubik 

Teljes megújuláson megy keresztül a fővárosi közbringarendszere.
Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt

Légügyi cég stratégiai megállapodása az egyre szeszélyesebb időjárás miatt 

A HungaroControl szorosabb együttműködésbe kezdett hazánk meteorológiai szolgáltatójával, a HungaroMet-tel.
Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS

Fent a fedélzeten az utas, és nem tudja hová tart a SAS 

Az utasok csak a landolás után tudják meg, hova érkeztek.
Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten!

Kedden, szerdán ne a megszokott rutinból közlekedjen Budapesten! 

Mert a fővárosban kedd délutántól szerda estig tartó gyűlés miatt ismét jelentős torlódásokra kell számítani.
Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba

Egyetlen szendvics sem vihető be az Egyesült Királyságba 

Az európai kontinens több országában terjedő fertőző száj- és körömfájás miatt a hús- és tejtermékek személyes célú behozatali tilalmát kiterjesztik az összes uniós tagállamra.
Exkluzív díjátadó a Duna-parton

Exkluzív díjátadó a Duna-parton 

Díjakat osztott magyarországi utazási irodáknak a világ legtöbb országába repülő légitársasága.
Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút

Születésnapját régi vonatokkal ünnepli a Gyermekvasút 

Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.