Utazási boom jön a covid után

A légügyi piac már azt árazza, hogy a védőoltást követően rengetegen utaznak majd jövőre. Nem is nagyon találni már olcsó repjegyeket jövő tavaszra és nyárra.

Hihetetlen mértékű árrobbanás következett be az európai tőzsdéken múlt hétfőn. Nagyjából 20 perc alatt 4-5 százalékot nőttekl az indexek, az utaztatással foglalkozó cégek pedig ennek többszörösével ugrottak. A Lufthansa árfolyama például több mint 25 százalékot ment fel pár perc alatt, a Wizz Air bő 20-at, az Accor SA szűk 20-at. Évtizedenként egyszer ha előfordul, hogy ennyire gyorsan árazza a piac szektorokat, és ez most megtörtént: a tőzsde lényegében a koronavírus-járvány közelgő végét jelezte. A kiváltó ok: a Pfizer és a Biontech bejelentése arról, hogy a közösen fejlesztett védőoltásuk a harmadik klinikai fázisban végzett vizsgálatok szerint 90 százalékban hatékonynak tűnik, számol be az eseményről a forbes.hu portál.

Eltelt egy hét és majdnem percre pontosan egy héttel a Pfizer-hír után, e hét hétfőn délben jött a konkurens Moderna, ahonnét bejelentették: az ő vakcinája 94,5 százalékban hatásos és még csak annyira fagyasztani sem kell, mint a Pfizer-vakcinát, nehogy megromoljon. Erre pedig még jött egy újabb kisebb lelkesedés a piacokon és most már nagyon látványos, ahogy beárazták a válság nyerteseit és veszteseit is.

Megvalósul, amit légügyi szakemberek hangoztatnak már jóideje, hogy abban a pillanatban, ha egyértelművé válik a járvány lefutása, a forgalom nagyon gyorsan fog visszatérni. Noha ez látszott már nyáron is, a járvány első hullámának apadásakor, most mégiscsak a légitársaságok folyamatos járattörlései szerepelnek a hírekben, Budapesten is alig működik néhány járatpár november második felétől. De úgy tűnik, a Pfizer-bejelentés óta a piacot egyáltalán nem érdeklik a következő hónapok és már mindannyian azt árazzák, amint jön az oltás, a karanténból kiszabaduló emberek tömegesen kezdenek utazni.

A teljes cikk elolvasható: itt. 

 

Forrás: Forbes.hu / Turizmus Online


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.