Változás a Lufthansa felügyelőbizottságának élén

A Deutsche Lufthansa AG mai rendes felügyelőbizottsági ülése előtt Wolfgang Mayrhuber, a felügyelőbizottság elnöke, tájékoztatta a testület tagjait, hogy 2017. szeptember 24-i hatállyal lemond hivataláról. Ezért a felügyelőbizottság ma Karl-Ludwig Kleyt választotta elnökké.

Kley 66 éves, jogi doktorátussal rendelkezik, és 2013 óta a Deutsche Lufthansa AG felügyelőbizottsági tagja. 1998 és 2006 között a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, majd 2006 és 2016 kötött a Merck KGaA igazgatóságának tagja, 2007-től pedig elnöke volt.

Mayrhuber szándékosan hat hónappal megbízatásának lejárata előtt kezdeményezte a változást a felügyelőbizottság élén.

„A folyamatos és előre mutató fejlődés érdekében mondtam le hivatalomról, és adtam át az elnöki pozíciót Karl-Ludwig Kleynek. Biztos vagyok benne, hogy tapasztalt iparági szakértőként és vezetőként nagy sikerrel tölti majd be ezt a szerepet. Abban a megnyugtató tudatban távozom, hogy nyereséges és jó általános teljesítményű társaságot adok át utódomnak” – nyilatkozta Wolfgang Mayrhuber.

Karl-Ludwig Kley a mai ülésen vette át hivatalát Wolfgang Mayrhubertől. Sok éves nemzetközi vezetői tapasztalattal, stratégiai látásmóddal és bizonyított pénzügyi szakértelemmel rendelkezik.

„Nagyon örülök, hogy megválasztottak a Deutsche Lufthansa AG felügyelőbizottsági elnökévé. Ez a pozíció nagy felelősséggel jár, aminek a részvényesek, az ügyfelek és a dolgozók érdekeit szem előtt tartva igyekszem majd megfelelni.

Valamennyi felügyelőbizottsági tag nevében szeretnék köszönetet mondani Wolfgang Mayrhubernek sikeres munkájáért és a társaság fejlődésében játszott szerepéért. Wolfgang Mayrhuber nem csupán a felügyelőbizottság elnökeként, hanem a Lufthansa Technik igazgatóságának elnökeként és a Lufthansa Csoport vezérigazgatójaként is aktívan alakította a társaság jövőjét” – mutatott rá Karl-Ludwig Kley.

Wolfgang Mayrhuber több mint 40 évet töltött a társaságnál. 1970-ben hajtómű-karbantartó mérnökként csatlakozott a Lufthansa hamburgi részlegéhez. A következő években különböző vezetői pozíciókat töltött be a repülőgép javítás és karbantartás divízió minden szintjén.

Fontos szerepet játszott abban, hogy a divízió a csoporton belüli egyszerű „költséghely” funkciójából az iparág globális piacvezető szereplőjévé váljon. 2003-ban Wolfgang Mayrhuber váltotta Jürgen Webert a Lufthansa Csoport vezérigazgatói székében.

Igazgatósági elnökként ő alapozta meg a Lufthansa Csoport jelenlegi struktúráját, irányította a SWISS és az Austrian Airlines felvásárlását és integrációját, a Brussels Airlinesba való befektetést és a Germanwings létrehozását. 2013-ban lett a felügyelőbizottság elnöke.

„Szeretném kifejezni őszinte köszönetemet a felügyelőbizottság és az igazgatóság valamennyi tagjának az utóbbi évek bizalmi légkörben végzett, hatékony közös munkájáért. Mindenkor – még a nehéz időkben is – sikerült szakmailag és személyesen is jól és konstruktívan együttműködnünk” – mondott köszönetet kollégáinak Wolfgang Mayrhuber.

A jelölőbizottság Miriam Elizabeth Sapirót javasolta a felügyelőbizottságban megürült pozíció betöltésére. A társaság igazgatósága a Lufthansa 2018. májusi rendes közgyűléséig kérni fogja a kölni körzeti bíróságtól Miriam Elizabeth Sapiro kinevezésének bírósági jóváhagyását.

Miriam Elizabeth Sapiro a Finsbury nemzetközi kommunikációs tanácsadó cég partnere és washingtoni irodájának vezetője. 1960-ban született, több mint 25 év nemzetközi tapasztalatot szerzett különféle üzleti és kormányzati pozíciókban.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.