A kelet-európai piacon terjeszkedne Mauritius

Az Indiai óceánon található szigetet egyre több turista fedezi fel a térségből. A Mauritiusi Turisztikai Hivatal képviselete és 10 partnere, a kelet-európai bemutatókörútjuk keretén belül mutatta be az országot a Marriott Hotelben a vendégeknek. 

A szigetet 1,2 millióan lakják és a nyári szezon novembertől áprilisig tart, míg a téli májustól októberig. A hőmérséklet mindig 15 fok felett van, ezért nem tekinthető szezonális desztinációnak, egész évben adottak a körülmények a turisták fogadására.

Az országban 117 hotel található, melyek több mint 40%-a ötcsillagos hotel, míg 32,5 %-a négycsillagos minősítésű. A magyar turisták száma 2015/2016-os évben 61%-kal nőtt, tavaly 2432-en keresték fel a szigetet. A lengyelek és a csehek irányából is nő az érdeklődés, tavaly a lengyel látogatók száma 90%-os növekedést mutatott. 2015-ben 5330 lengyel turista érkezett az országba, míg ez a szám 2016-ban már 10126 volt. A térséget a legtöbben Németországból, Franciaországból és az Egyesült Királyságból látogatják.

A Mauritiusi Tursiztikai Hivatal Kelet-Európával foglalkozó vezetője, Ashwin Cahoolessur szerint, a sziget legvonzóbb tulajdonsága, hogy minden fajta nyaralási formára alkalmas és biztonságos. Hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet szentelnek a biztonságnak, ezt alapos ellenőrzésekkel és fokozott biztonsági személyzettel érik el. 

A mauritiusi turizmus erőssége, az esküvős utazás/nászút, a MICE utazás és az aktív pihenés. Számtalan sportolási lehetőség van a szigeten, a vízi sportokon kívül a golfozás is az oda látogatók kedvence.

Mivel a kelet-európai térség egyre jobban kezdi felfedezni az országot, így nagy potenciált látnak ebben a piacban, ezért Mauritiust bemutatókkal, jövőbeni tanulmányutakkal szeretnék jobban megismertetni az utazási szakmával. A prezentációból megtudtuk, hogy az ország, több turisztikai díjat is kapott az elmúlt időszakban, többek között 2016-ban az ITB Berlin „Legcsodálatosabb hotelekkel rendelkező sziget az Indiai-óceánon” díjat.

A bemutató után belekóstolhattunk a mauritiusi gasztronómiába, a kókuszos csirkébe, az édesburgonya salátába és a tésztafélékbe is.


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.