A város, ahol imádnak dolgozni a külföldiek

Egy nemzetközi felmérés szerint az Emírségek legnépesebb városában a legjobbak a külföldiek munkafeltételei.

A felmérést a híres gazdasági főiskola, az INSEAD végezte, 835 volt növendéket kérdeztek meg, hol a legjobb dolgozni. Az INSEAD egykori diákjai ma kivétel nélkül vezető beosztásban dolgoznak, többnyire világcégeknél, és természetesen járják a világot. A felmérés végeredménye szerint Dubaj lett a nyertes, maga mögé utasítva olyan városokat, mint Szingapúr, New York, London és Párizs. Több szempont alapján rangsoroltak 15 nagyvárost.



Dubaj két részkategóriában lett első: itt a legerősebb a gazdasági dinamizmus és a legjobbak a közlekedési lehetőségek a nagy forgalmú reptérnek köszönhetően. A vonzó programok és látványosságok tekintetében harmadik lett, az életminőséget és a megélhetési költségeket figyelembe véve pedig a negyedik, ám az összesítésben győzelmet aratott. Nemrég jól szerepelt Dubaj a Forbes magazin felmérésén is. A híres üzleti lap a világ legbefolyásosabb városait állította a rangsorba, Dubaj ezen a listán a 7. lett. A World Bank „Doing Business” vizsgálatán is évről évre előrelép. Persze valójában felmérésekre nincs is szükség, hiszen mindent elárul Dubaj előnyeiről, hogy lakóinak 86 százaléka külföldi.

Forrás: KeletPort


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.