Az osztrákok könnyítenek a beutazási szabályokon

Amilyen kaotikusan és sietve zárkóztak be az országok a koronavírus elől, most ugyanolyan sokféleképpen nyitnak újra a nagyvilág felé.

Ausztria karanténba zárja az újonnan érkezőket, hacsak nem nyújtanak be friss negatív koronavírus-leletet. A bécsi reptéren kétszáz euróért csinálnak tesztet.

Egy osztrák EP-képviselő, Lukas Mandl azt mondta, ezentúl ez lesz az új norma. A politikus erről az Euronews Cube című műsorában beszélt.

Mint mondta, ez valóban sokba kerül, de az utazóknak ezentúl ezt is bele kell számítaniuk az utazási költségekbe. Amíg a járvány nem ér véget, és amíg nincs más megoldás a fertőzésre, addig ez a megfelelő Ausztria számára, és pillanatnyilag az ország járványügyileg jobban áll sok másik államnál.

Egyesek azonban úgy gondolják, Ausztria szabálya tisztességtelen, és szemben áll az európai nyitott határok elvével. Michael Bloss, német zöldpárti képviselő szerint nem így kell kezelni a krízist. „A válság már eddig is különbözőképpen sújtotta a különböző társadalmi osztályokat, és biztos hogy nem az a jó irány, hogy a gazdagok sok pénzért megúszhatják a karantént.”

Ausztria viszonylag sikeresen kezelte a járványt, noha az egyik alpesi síparadicsom volt az egyik legnagyobb gócpont, ahonnan sokfelé elhurcolták a fertőzést a turisták.

De az elsők között enyhített a karanténon, a szigorú teszteléseknek köszönhetően sikerült gyorsan visszafogni a fertőzést. Azt remélik, hogy a tömeges teszteléssel sikerül a második hullámot is visszafogniuk.

Forrás: Euronews


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.