Csehországban is rekordot döntött a turizmus

Rekordszámú, több mint 22 millió vendég szállt meg tavaly a csehországi szállodákban, panziókban és kempingekben, ami 3,5 százalékkal több, mint 2018-ban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pénteken Prágában.

A turisták száma a kereskedelmi szálláshelyeken már hetedik éve növekszik. Tavaly az eltöltött vendégéjszakák száma több mint 57 millió volt, ami szintén új rekordnak számít. Egy személy átlagban 2,6 éjszakát töltött kereskedelmi szálláshelyeken, ez a mutató 2014-ben még 2,8 volt. A legnagyobb érdeklődés már hagyományosan Prága iránt nyilvánult meg, ahová több mint 8 millió turista érkezett. A lista másik végén a kelet-csehországi Pardubice régió található 480 ezer vendéggel.

A statisztikák szerint a hazai, tehát csehországi vendégek száma mérsékelten magasabb volt, mint a külföldieké. A cseh vendégek száma 11,1 millió volt, ami 4,4 százalékos növekedés, a külföldieké pedig 10,9 millió, ami 2,6 százalékos növekedést jelent.

A külföldi vendégek között a németek vannak az első helyen (2,1 millió), őket a szlovákok (750 ezer) és a lengyelek (673 ezer) követik. A negyedik hely a kínaiaké (613 ezer), míg az ötödik az amerikaiaké (584 ezer). A következő helyeket az orosz, a brit, az olasz, a dél-koreai és az ukrán látogatók foglalják el. A Csehországba látogató magyarok száma meghaladta a százezret, de ezzel nincs az első tízben. Pontosabb adatot a statisztikai hivatal nem közölt.

Forrás: MTI


Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.
A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony

A hőség miatt nem látogatható az Eiffel-torony  

A perzselő hőség szinte egész Franciaországot sújtja, a Météo France mérései szerint hétfőn sok helyen mintegy 38 Celsius-fok feletti értékeket regisztráltak.
Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon?

Magyarok külföldön: mi a helyzet a biztosítási piacon? 

Az egyik biztosításközvetítő adatai szerint adatai a szerződések száma 9 százalékkal, az átlagdíj pedig 6 százalékkal emelkedett.
Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt

Van új a Nap alatt? – turisták az európai „hőkupola” alatt 

Európa perzselő nyara – hol érzik a hőséget a legnagyobb mértékben a turisták?
Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében

Tömeg, pénz és ellentmondások – Jeff Bezos-esküvő Velencében 

Az Amazon-alapító luxusesküvője nemcsak látványosság volt, hanem komoly bevételi forrás is, amelyet tüntetések és kritikus hangok kísértek.
Hőségriasztás Franciaországban

Hőségriasztás Franciaországban 

A legmagasabb szintű hőségriasztás lép életbe kedden Párizsban és környékén is.
Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!

Hétvégén nagyívben kerülje el Zágrábot és környékét!  

A Horvát Köztársaság Turisztikai és Sportminisztériuma, valamint a Horvát Idegenforgalmi Közösség óriási forgalomra figyelmeztet július 4-én, 5-én és 6-án.
Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak

Új pályázat zöld üzenettel: szakmai verseny a turisztikai reklámágazatnak 

Egy új, most elindított nemzetközi kezdeményezés új szintre emeli a turisztikai promóciót.
Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca

Új díszkivilágításban pompázik Traianus császár római piaca 

Az olasz főváros nevezetességei egymás után kapnak új díszkivilágítást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.