DZT: az idei egy átmeneti év

A beutazó turizmus területén, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) megállapítása szerint. Úgy vélik, a beutazás 2020-ban a helyzetnek megfelelően erős veszteséget szenvedett az előző évhez képest – a továbbra is növekvő utazási kedv utat nyit az első helyreállító kezdeményezéseknek 2021-ben.  

A németországi beutazás számára a 2021. átmeneti év lesz a Covid-19 járványból való kiúton. Az idei évtől a nemzetközi kereslet lépésenkénti újraéledésével lehet számolni – a Német Turisztikai Hivatal (DZT) előrejelzése szerint, amely a 2020-as év eddigi számain, illetve különböző piackutató intézetek elemzésein alapszik.

Németország, mint úticél 

Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke szerint: „A Covid 19-járvány és a nemzetközi turizmus ebből eredő leállása természetesen visszatükröződik a németországi beutazó turizmus 2020-as mérlegében is. Ugyanakkor nemzetközi felmérések megerősítették számunkra az Úticél Németország márka vonzerejét, illetve a nemzetközi vendégek növekvő utazási hajlandóságát. A németországi turisztikai szakma résztvevői a lockdown időszakai alatt jól kezelték a krízis kihívásait: a customer journey mentén számos folyamatot digitalizáltak és átfogó higiéniai koncepciót dolgoztak ki. A turisztikai kínálat hozzáigazodott a megváltozott elvárásokhoz. Ezáltal jó alap jött létre a felépülési fázis megvalósításához.”

Beutazási mérleg 2020-ról: csökkenés a vendégéjszaka-számokban

A helyzetnek megfelelően a németországi beutazó turizmus 2020-ban jelentős visszaesést könyvelt el. A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint január és december között 32 millió külföldi vendégéjszakát jelentettek a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyek és a kempingek, amely 64,4 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. 

2021-re kilátások: a nemzetközi kereslet lépésenként áll helyre

A European Travel Commission a ‚Monitoring Sentiment for Domestic and Intra-European Travel‘ felmérésében egy folyamatosan növekvő utazási hajlandóságot regisztrál a következő hónapokra nézve: a felmérés negyedik hullámában december elején a megkérdezett európaiak 52 százaléka nyilatkozta, hogy a következő hat hónapban utazást tervez, ez öt százalékkal több, mint a harmadik felmérési hullámban november elején. Míg a harmadik hullámban a megkérdezettek 27 százaléka nyilatkozott utazási tervekről 2021. április és június között, addig az aktuális felmérésben ez az érték 32 százalékra nőtt. 

Ezt a fejlődést támasztja alá a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) előrejelzése is: a szakemberek abból indulnak ki, hogy a légitársaságok forgalma a 2019/20-as 61 százalékos visszaesés után 328 milliárd dollárra 2021-ben ismét 40 százalékkal nőhet 549 milliárd dollárra. 

Nyáron várható nagyobb utazási kedv

Petra Hedorfer: „A folytonos lockdown-időszakok és utazási korlátozások ellenére óvatos optimizmusra van okunk. Az elmúlt év tapasztalatát nézve mindenekelőtt a nyári hónapokban számolunk az utazások újjáéledésére Németországból és Európából. A tengeren túli piacokról érkező beutazások várhatóan csak lassabban indulnak újra. A továbbiakban pedig arra számítunk, hogy a magán célú utazások gyorsabban helyreállnak, mint az üzleti utazások – az üzleti utazások szegmensében középtávon erőteljesen dominálnak majd a hibrid formátumok és az online-rendezvények. Ezekre a fejlődésekre alapozva a németországi incoming előző évének szintjét előreláthatólag 2024-től érhetjük el újra. A piac helyreállásának előfeltétele marad továbbra is a digitális transzformáció, az innovációk és a fenntartható németországi turizmus kialakítása.” 

 

Forrás: DZT / Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.