DZT: vezetőségválasztás

Petra Hedorfer további öt évig marad hivatalban a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatótanácsi elnökeként.

A DZT igazgatótanácsa 98. ülésén március 4-én hozta meg a határozatot a szerződéshosszabbításról.

Thomas Bareiß, a Gazdasági és Energiaügyi minisztérium parlamenti államtitkára, a kormány turizmusért és a középosztályért felelős megbízottja szerint: „Németország mint úticél a mai nemzetközi versenyben kiváló pozíciót élvez: vonzó üdülési desztináció, vezető üzleti úticél világszerte és egy olyan desztináció, amely nagy fenntarthatósági kínálattal rendelkezik. A DZT-nek Petra Hedorfer vezetése alatt sikerült ezt a pozíciót célzottan erősítenie. Különös elismerés illeti az elnöknőt azért, ahogyan az úticél Németországot a koronavírus-járvány okozta válságon átnavigálja. Szerződése meghosszabbításával szeretnénk a DZT és egész csapatának sikeres munkáját folytatni, illetve további impulzusokat létrehozni az úticél Németország marketingjében.”

Brigitte Goertz-Meissner, a DZT igazgatósági tanácsának elnöknője: „Petra Hedorfer kiváló munkája és nagy személyes elhivatottsága nyomán a DZT-nél egy új időszámítás kezdődött. Mára a DZT az úticél Németország számára a digitalizáció területén útmutató szerepet tölt be és a fenntarthatóság tematikájában szintén sikeres jövőbeli pozíciókat lát el a nemzetközi turizmusban. Az ülésen az igazgatótanács ezen felül kiemelte még, hogy milyen döntő szerepet játszik Hedorfer asszony a német turizmus általában középosztálybeli vállalkozásainak kiemelten fontos összekapcsolásánál a globális utazási piac résztvevőivel és köszönetet mondott ezirányú munkájáért is.”

Forrás: DZT / Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.