Elkeltek a Szuezi-csatorna kibővítésére kibocsátott kötvények

Tizenegy nap alatt elkeltek a Szuezi-csatorna kibővítésének finanszírozására kibocsátott kötvények - jelentette kedden az egyiptomi sajtó.

Az egyiptomi jegybank elnöke közölte, hogy a kötvényeket értékesítő három állami bank és az egyiptomi posta bevétele egymilliárddal meghaladja az eredetileg célként kitűzött 60 milliárd egyiptomi fontot (2300 milliárd forint).

Az egyiptomiak az értékpapír kibocsátásának első napjától kezdve óriási érdeklődést mutattak az ország gyengélkedő gazdasági helyzetéből kiutat ígérő projekt iránt, amiben a hazafias indítékok mellett a kedvező anyagi feltételek is közrejátszhattak. Az ötéves futamidejű kötvények tizenkét százalékos kamatot hoznak negyedévenkénti osztalékfizetéssel, s csak egyiptomiak jogosultak a befektetésre, tekintettel a Szuezi-csatorna nemzeti jelentőségére.

A jegybank elnöke, Hisám Rámez az an-Nahár hírtévének úgy nyilatkozott, hogy részben a befektetni vágyó, külföldön élő honfitársaknak köszönhetően az egyiptomi bankok több mint 2 milliárd dollárt váltottak át egyiptomi pénznembe.

Hivatalos források szerint az évi bevétel, amely jelenleg 35,7 milliárd egyiptomi font (közel 1200 milliárd forint) tíz éven belül elérné a 96,5 milliárdot.

Szélesítés és alagutak 

A 145 évvel ezelőtt épített csatornát egy 35 kilométeres szakaszon kiszélesítik, egy további részét pedig egy ugyancsak 35 kilométer hosszú párhuzamos meder kiásásával tehermentesítik. Hat alagút is épül, amelyek az új vízi út két partját kötik össze. Az augusztus elején megkezdett munkálatok befejezésére Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök egy évet adott a kivitelezőknek.

A fejlesztés második szakaszában több új kikötőt, valamint nemzetközi ipari és logisztikai központot is létrehoznának a továbbiakban a régi csatorna mentén.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.