Hasonló földrengések várhatók a következő években?

Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő kifejtette: akkor nevezhető a földmozgás utórengésnek, ha ugyanannak a tektonikai lemeznek a mozgásához kapcsolható. Törökország alatt három tektonikai lemez, az afrikai, az arábiai és az anatóliai találkozik, s ezek évente néhány centiméteres sebességgel közelednek egymás felé - ismertette. A hétfői földrengés epicentruma körülbelül 15-20 kilométeres mélységben volt; a földkéregben egy 180 kilométer hosszú és 25 kilométer mély törés keletkezett.

Tóth László hangsúlyozta, hogy a tektonikai lemezek mozgása egy természetes folyamat, amely több tízmillió éve zajlik, és a következő egymillió évben is zajlani fog. Kérdésre elmondta azt is, hogy a szakemberek nagy pontossággal tudják meghatározni, hol várható földrengés, de azt már nem lehet előre jelezni, hogy pontosan mikor lesz. Hozzátette: megfelelő technológiával jelentősen lehet csökkenteni a földrengés okozta épületkárokat, igaz, a földrengésbiztos építkezés sokkal drágább, mint a hagyományos.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.