Izrael keddtől könnyít a turistacsoportok beutazásán

Izraelben könnyítést vezetnek be a turistacsoportok számára, negatív koronavírus-teszttel nem szükséges a harmadik oltás a beutazáshoz - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet hétfőn.

Vasárnap este telefonos körszavazással a koronavírus ügyeivel foglalkozó izraeli kabinet tagjai enyhítettek a turistacsoportok beutazásának feltételein. Az új irányelv szerint a turistacsoportok tagjai akkor is beléphetnek Izraelbe, ha nem kaptak harmadik oltást, feltéve, hogy naprakész negatív koronavírus-teszteredményeket tudnak felmutatni.

A már keddtől életbe lépő új szabályozás alapján a két oltással beoltott turisták meghatározott feltételek mellett úgy is Izraelbe látogathatnak, ha az oltás időpontja óta több mint hat hónap telt el. A feltételek szerint ehhez előbb beutazási engedélyt kell kapniuk az idegenforgalmi minisztériumtól, a csoport minden tagját az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által jóváhagyott vakcinákkal oltották, az egészségügyi minisztérium besorolása szerinti "zöld" és "sárga" országokból kell érkezniük, és a csoportnak végig együtt kell maradnia a fokozottan fertőzésveszélyes helyekre való belépés korlátozásával.

A turistacsoportokban legfeljebb negyven lehetnek, és tartózkodásuk első hét napján minden, izraeli szabályok szerint védtelen, vagyis fél évnél régebben oltott turistának 3 naponta friss PCR-tesztet, vagy naponta friss gyorstesztet kell végeznie. A tesztek elvégzéséről a csoportvezetőnek szükség szerint be kell számolnia az idegenforgalmi minisztériumnak, és nyilvántartást kell vezetnie a csoport elérhetőségeiről, helyeiről és látogatási idejéről, és ha fertőzöttet találnak, akkor ezt át kell adnia a kontaktkutatóknak.

Izrael november 1-jén nyitotta meg 2020 márciusa óta először repülőterét a beoltott egyéni turisták előtt, és már aznap reggel turisták százai szálltak le a Ben Gurion repülőtéren, Tel-Aviv mellett. Az utóbbi hetekben Izraelben fokozatosan visszaszorult a járvány negyedik, delta variáns okozta hulláma. A vírus reprodukciós rátája az augusztus eleji 1,36-ról fokozatosan 1 alá csökkent, jelenleg 0,89, vagyis száz új fertőzött átlagosan már csak 89 embernek adja át a vírust.

Jelenleg Izraelben 6155 aktív koronavírusos esetet tartanak nyilván, és 226-an vannak közülük kórházban. Tavaly december vége óta 6 248 565 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) oltottak már be legalább egyszer a Pfizer/BioNTech vakcinájával, ez az ország lakosságának 67,19 százaléka. Augusztusban a védettség növelésére, a delta variáns hullámának megfékezésére újabb, harmadik oltási kampányt indítottak azok számára, akik legalább öt hónappal korábban megkapták az oltás második dózisát. Az oltási kampány nyomán eddig 3 991 207-en vették fel a harmadik adag vakcinát, ami a lakosság 42,92 százalékát jelenti. Már csak az ország négy települése számít "pirosnak", vagyis jelentősen fertőzöttnek.

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.