Izraelben ismét elővették a maszkokat a polcok mélyéről

Mert zárt terekben ismét kötelezővé tették a maszkviselést. Az ok: a delta variáns gyors terjedése.

Izraelben a kormány döntése alapján péntek déltől zárt terekben ismét kötelező a maszkviselés a koronavírus-járvány miatt, jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

Csütörtökön kétszázhuszonhétre emelkedett az újonnan fertőzöttek száma, akiket 41 331 tesztből azonosítottak, ami 0,6 százalékos arányt jelent Korábban már három egymást követő napon meghaladta a százat a friss vírushordozók száma, noha a korábbi hetekben, június elején többször csak napi 4 új esetet találtak. 
Az új fertőzöttek rendkívül gyors növekedése miatt az eredetileg tervezett vasárnap helyett már péntek déltől ismét kötelezővé tették a zárthelyi maszkviselést. 
Az egészségügyi minisztérium a maszkok hordását ajánlja a sok résztvevős rendezvényeken a nyílt levegőn is, valamint azt, hogy a be nem oltottak maradjanak távol az ilyen eseményektől, de ez egyelőre nem kötelező, így ezt a pénteki tel-avivi büszkeségmeneten is a résztvevők egyéni belátására bízzák.
 Az országban a különösen veszélyeztetett idősebb korosztályok a világon egyedülállóan magas arányban vettek részt az oltási kampányban. A 90 évnél idősebbek 99,6 százalékát egyszer, 95,2 százalékát már kétszer, a 80 és 90 év közöttiek 96,3 százalékát egyszer, 93,3 százalékát kétszer, a 70 és 80 év köztiek 98,7 százalékát egyszer, 95,7 százalékát kétszer, s a 60 és 70 közöttiek 90,6 százalékát egyszer, 86,7 százalékát már kétszer beoltották a Pfizer és a BioNTech közösen kifejlesztett vakcinájával, s még a 20 és 30 év közöttiek 78 százaléka is kapott legalább egyszer - 71,8 százaléka kétszer is - az oltásból.
Viszont mintegy 3,5 millió állampolgár még nem védett, legnagyobb részük gyermek. Az egészségügyi minisztérium kampányt kezdett a 12-15 évesek oltásáért, ugyanis számukra rendelkezésre áll a vakcina, és tömeges oltásuk jelentősen javítaná az átoltottságot a másfélszer fertőzőbb indiai - delta - vírusváltozattal szemben. 
Nachman As professzor, a koronavírus-járvány ügyeivel megbízott kormánybiztos pénteken bejelentette, hogy már szétterjedt a vírus az új járványhullám két kiinduló városából, Binjaminából és Modiinből, s számos más településen is találtak fertőzötteket. 
    

Forrás: MTI


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.