Kirobbanó siker Izland legújabb látványossága, a bébivulkán

A legfrissebb vulkánkitörés Izlandon látványos lávafolyamokat eredményezett és egy új, sokak által “bébivulkánnak” nevezett kráter is kialakult.

Bár a kitörés lakott területet nem fenyeget, helyileg Izland egyik leglakottabb régiójában, Reykjavíktól nem messze található. A megfelelő óvintézkedések mellett a bébivulkán biztonságos távolból való megtekintése nem csak önmagában ígér feledhetetlen élményt, de értékes állomása lehet egy hűs izlandi nyaralásnak is.

Izland “legújabb” vulkánja

A július 10-i kitörés a Litli-Hrútur (azaz Kis Kos) hegy mellett történt, és nem érkezett váratlanul. A környéken az azt megelőző héten mintegy 12 ezer kisebb-nagyobb földrengést jelentettek. A Litli-Hrútur része a Fagradalsfjall vulkáni területnek, amely 2021 márciusában 800 év szunnyadás után először tört ki, és a szakértők már akkor azt jósolták, hogy az a kitörés lesz a térség újra felébredt vulkáni aktivitásának első eseménye.A jóslatok beigazolódtak: a 2022 augusztusi kitöréssel együtt az idei immár a harmadik év egyhuzamban, mikor a térség (a képen) vulkáni aktivitást mutat. 

Hogy a jelenlegi kitörés meddig tart majd, azt sajnos nehéz megállapítani. A vizsgálatok szerint az idei lávafolyam összetevői alapján mindenképpen “rokona” a hat hónapon át tartó 2021-es, és a három hetes 2022-es kitörésnek, így a kezdeti aktivitás intenzitásának enyhülése után is lehetségesek további aktív időszakok, mielőtt a kitörés ténylegesen véget ér.

Szabadon látogatható, parkoló és túraútvonal készült

A kitörést az izlandi hatóságok szorosan nyomon követik, és napi jelentéseket tesznek közzé honlapjukon. A helyszín jelenleg viszonylag szabadon látogatható, és a hatóságok kifejezetten erre a célra kijelöltek egy parkolót és egy túraútvonalat is. A gyalog és biciklivel egyaránt megtehető út 9 km hosszú és többnyire lapos, bár az utolsó kilométer viszonylag rögös. Az útvonal végén egy széles kilátó található, mindössze 1 kilométerre a kitörő krátertől. Már ebből a távolságból is hihetetlen látványt nyújt, főleg sötétedés után, habár Izlandon augusztus közepéig nincs teljes sötétség esténként, és a hatóságok reggel 9 és este 6 közé szorították a túraútvonal nyitvatartását.

A túra oda-vissza körülbelül 6 órát vesz igénybe, ha a megérkezés utáni gyönyörködést nem számoljuk. Éppen ezért, bár a terepviszonyok nem túl nehezek, a túrát csak jó erőnlétben kíséreljük meg, és ügyeljünk rá, hogy megfelelő túracipő és öltözék mellett elégséges mennyiségű ételt és vizet is vigyünk magunkkal. Az útvonal mentén és a helyszínen nincsenek létesítmények, de az izlandi mentőszolgálat munkatársai a helyszínen vannak, és szükség esetén segítséget nyújtanak.

Elolvasom a teljes cikket >>

 

Forrás: Mortons.hu


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.