Mostantól jobban óvják ezt a spanyol turistacélpontot

Önálló jogalanyi státuszt kapott Európa legnagyobb sós vizű lagúnája, a délkelet-spanyolországi Mar Menor a spanyol parlament szerdai döntésével, amely nagyobb védelmet biztosít a terület veszélyeztetett ökoszisztémája számára a jövőben.

Környezetvédők és a helyiek régóta próbálták felhívni a figyelmet a Mar Menor szennyezésére, amelyet az urbanizáció, a növekvő turizmus, a bányászat és a mezőgazdaság okoz. Utóbbi esetében például a beszivárgó műtrágya fokozza a víz algásodását, kipusztítva az ott élő különleges hal- és rákfajokat. A lagúna önálló jogi személlyé nyilvánítását csaknem 640 ezer ember támogatta aláírásával két évvel ezelőtt, így került a kérdés a spanyol parlament elé, amelynek alsó- és felsőháza is jóváhagyta az erről szóló jogszabályt.

Így Európában a Mar Menor lett az első olyan természeti terület, amelynek elismerték a "természetes létezéshez, virágzáshoz és fejlődéshez" való alapvető és elidegeníthetetlen jogát, azonban a világon ez nem példa nélküli. Elsőként Új-Zéland adott jogi státuszt a Whanganui folyónak 2017-ben, majd ugyanabban az évben Indiában hasonló döntés született a Gangeszről és legnagyobb mellékfolyójáról, a Jamunánról, hogy megóvják őket a további szennyezéstől.

A lagúnát a La Manga nevű földnyelv választja el a nyílt tengertől, amely a kétezres évek derekán hazánkban is felkerült a mediterrán úti célok szerelmeseinek térképére, akik közvetlen charterjáratokkal juthattak el a spanyol desztinációba a néhai Questor Travel szervezésében.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.