Sztrájkba lépnek a híres londoni képtár dolgozói

Határozatlan idejű sztrájkot kezdenek augusztus 11-én a legnagyobb brit képtár, a londoni National Gallery dolgozói a szolgáltatások egy újabb részének küszöbön álló kiszervezése miatt.

Az ingyenesen látogatható világhírű múzeumban az eredeti tervek szerint egy héttel később kezdődött volna a munkabeszüntetés, a jórészt közalkalmazottakat tömörítő PCS szakszervezet tagjai azonban úgy döntöttek, hogy előrébb hozzák akciójukat. A galéria vezetése múlt hónapban jelentette be, hogy öt évre szóló szerződést írt alá a Securitas nevű céggel egyes biztonsági szolgáltatásokra vonatkozóan.

A megbízás értéke 40 millió font (17,6 milliárd forint). A szakszervezet szerint kiábrándító, hogy miközben ők tárgyalásos úton keresnék a megoldást, a galéria vezetése a törekvéseiket figyelmen kívül hagyva is végrehajtja a kiszervezést.

A Trafalgar téren lévő National Gallery évente mintegy hatmillió látogatót fogad, ezzel a világ legsikeresebb múzeumai közé tartozik.

A dolgozók és a vezetés közötti vita azonban egyre nagyobbá válik, idén egyszer már volt sztrájk: a dolgozók februárban tartottak munkabeszüntetést a kiszervezések miatt. A galéria vezetése azt hangoztatja, hogy az átalakítások miatt egyetlen alkalmazott sem fogja elveszíteni munkáját, és a fizetése sem fog csökkenni senkinek. A múzeumnak az a mintegy háromszáz dolgozója, akiknek az átszervezés következtében a jövőben már nem a National Gallery, hanem a Securitas lesz a munkáltatója, viszont épp az ellenkezőjétől tart.

A februári sztrájk idején Nicholas Penny, a National Gallery igazgatója azt mondta, a szolgáltatások kiszervezése elkerülhetetlen a csökkenő állami támogatások miatt, a növekvő költségek fedezéséhez és ahhoz, hogy a képtár alkalmazottai is megkaphassák a többi londoni kulturális intézmény által már megadott ajánlott minimálbért.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.