Teljesen elzárták Marokkó nagyvárosait

A marokkói kormány utasítására hétfőre virradóra elzárták a külvilágtól az ország főbb nagyvárosait a Covid-19 járvány utóbbi időben tapasztalt, gyorsuló terjedése miatt.

A vasárnap kiadott kormányközlemény értelmében vasárnap éjféltől több nagyvárost tilos elhagyni, és beutazni sem lehet azokba. Kivételt képez az ország fővárosa, Rabat, ugyanakkor a meghatározatlan időre szóló tilalom olyan gazdaságilag vagy turisztikailag meghatározó városokra vonatkozik, mint Casablanca, Marrakes, Tanger, Tetuán, Féz, Berresíd.

A kormány különös tekintettel a július 31-én kezdődő "áldozati ünnepre" hozta meg ezt a szigorú intézkedést, mivel ezen az ünnepen hagyományosan nagy tömegek indulnak útnak (Íd al-Adhá, az iszlám világ egyik fontos ünnepe, melyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek). De azért is volt sürgető ez a lépés, mert az utóbbi napokban feltűnően emelkedett a koronavírusos esetek száma, különösen azóta, hogy július 19-én a kormány tovább enyhített a járvány miatt korábban bevezetett korlátozásokon. Kinyithattak ugyan a kávéházak, éttermek, üzletek, de hivatalosan az egészségügyi vészhelyzetet augusztus 10-ig meghosszabbították.

A vasárnapi közlemény ugyanakkor megállapítja, hogy a lakosság nagy része nem tartja be a járvány terjedésének megelőzését szolgáló intézkedéseket, elsősorban a maszkviselést, a társasági távolságtartást, akárcsak a fertőtlenítést. A hatóságok ezért súlyos büntetéseket helyeznek kilátásba az előírások megszegőivel szemben, akik akár háromhavi elzárásra és 1300 dínár (115 euró) pénzbírságra is számíthatnak. Szombaton 811, vasárnap pedig 633 új estet regisztráltak az afrikai országban, az igazolt fertőzések száma így elérte a 20 278 főt, 313-an haltak bele a betegségbe.

Forrás: MTI


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.