Váratlan fordulat: Thaiföld mégsem kér védettségi igazolást

A Thai Turisztikai Hivatal közleményben erősítette meg, hogy mégsem kell január 9-től igazolni a Covid elleni oltottságot, vagy a betegség átveszéltségét.

Tegnap hazánk külügyminisztériumának Konzuli Hivatala és a Spabook is arról közölt hírt, hogy oltási vagy védettségi igazoláshoz köti január 9-től a beutazást Thaiföld. Az ország turisztikai hivatala azonban közleményben gyorsan tisztázta, hogy továbbra is szívesen látnak minden nemzetközi turistát a 2022. október 1-jén bevezetett, teljesen újranyitott idegenforgalmi politika értelmében.

Thaiföld miniszterelnök-helyettese és közegészségügyi minisztere, Anutin Charnvirakul kijelentette: „A Thaiföldre érkező nemzetközi utazóknak nem kell igazolniuk az oltásukat”. Ezenkívül a külföldi turistáknak nem szükséges bemutatniuk az ATK vagy RT-PCR vizsgálati eredményeket. Az új intézkedés olvasható már a Konzuli Hivatal tájékoztatójában is.

Kiemelték azt is, hogy a turizmus előtti teljes újranyitás részeként Thaiföld hosszabb tartózkodási időt is kínál a látogatók számára. 2023. március 31-ig érvényes a tartózkodási idő 45 napra (30 napról) a vízummentességre jogosult országokból/területekről érkező turisták, illetve 30 napra (15 napról) a vízummentességre jogosultak esetében.

Thaiföld tárt karokkal fogadja a kiutazását hosszú idő óta újraindító Kína állampolgárait a távol-keleti ország emelkedő esetszámai ellenére. Január 9-én három thaiföldi miniszter közösen üdvözölte a kínai turisták első csoportját a bangkoki Suvarnabhumi repülőtérre, miután Kína enyhítette utazási szabályait a világjárvány után.
A thaiföldi repülőtereken arra számítanak, hogy 2023-ban Kínából 7-10 millió utazó fordul meg náluk. A 2019-es COVID-19 világjárvány előtt az ország repülőtereit mintegy 20,5 millió kínai turista látogatta.

Thaiföld mindemellett beiktatott egy biztonsági intézkedést is, ami azonban inkább gazdasági, mintsem járványügyi szempontból nyújt védelmet. Az olyan országokból érkező utazóknak, amelyektől államuk visszatéréskor negatív RT-PCR teszt vár el, mint például India és a jelenleg jelentősen átfertőzött Kína, olyan egészségbiztosítás meglétét írja elő, amely fedezi thaiföldi kezelésüket koronavírussal való fertőzöttségük esetén.

Turizmus Online


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.