Az élő történelem szigete

Máltára látogatni felér egy időutazással: a sziget történelmi és kulturális emlékeinek egy négyzetkilométerre eső koncentrációja az egyik legnagyobb a világon. Az épített emlékek híven őrzik a lovagkori hangulatot, ám Málta meseszép öbleivel, gigantikus kikötőivel, kristálytiszta vizével a romantikára vágyó pároknak vagy az extrém sportot kedvelőknek is jó úti cél lehet.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben a Felső-Barrakka kertből gyönyörködünk a Földközi-tenger legnagyobb természetes öblében, kikötőjében, megcsap minket a múlt szele, hiszen néhány száz évvel ezelőtt a máltai lovagok tették ugyanitt ugyanezt. Miközben Málta első nemzeti teátrumában, a Manoel Színházban hallgatjuk a tárlatvezető előadását, nem nagy erőfeszítés az 1700-as évek derekára képzelni magunkat, amikor a hadászattal már kevéssé foglalkozó lovagok itt szórakoztatták egymást estéről estére. Máltára látogatni felér egy időutazással. A fővárost, Vallettát az élő történelem félszigeteként aposztrofálják – nem véletlen, hogy a város nagy eséllyel pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre, amelyet 2018-ban birtokolhatnának. Közvetlen Air Malta-járattal két óra alatt, heti kétszer lehet eljutni Budapestről Máltára.

Múlt és jelen

A másik érdekes, múltat és jelent egyaránt megidéző látnivaló a Mediterranean Conference Centre, Valletta egyik legimpozánsabb épülete a 16. századból. Ez volt a máltai lovagok egykori kórháza (a lovagrend gyógyító rendként alakult, karitatív tevékenységüket a mai napig őrzik), ahol nemre, korra, származásra való tekintet nélkül gyógyítottak mindenkit. Mindenkinek saját ágya volt, ami unikumnak számított akkoriban. Itt található az az 1700 nm2-es, 155 méter hosszúságú terem – Európa egyik leghosszabb terme –, ahol egykor a betegek feküdtek, ma azonban 2000 fő befogadására is alkalmas csarnokként működik, vacsorákat, kiállításokat szerveznek ide.

Gazdag programkínálat

Máltán és Vallettában nemcsak az épített látnivalók izgalmasak, hanem a programok is. Minden délben részesei lehetünk a vallettai ágyúlövéssorozatnak, és ott van a Living History című 45 perces audiovizuális show. Évente nagyjából nyolcezer magyar utazik Máltára, ezért egyre több helyen magyarul is megszólal az audio guide. A szigeteken több tengerpart, valamint hajózási és búvárterület van, emellett lehetőség nyílik vitorlázásra, sziklamászásra, biciklizésre is. Málta népszerű úti célja a szórakozni vágyóknak: St. Julians a mulatónegyed, ahol éttermek, zenés bárok, üzletek kavalkádja várja a turistákat. A legtöbb ötcsillagos szálloda is itt helyezkedik el, például a családbarát Hilton Malta, amely a luxusra vágyók minden igényét kielégíti. Említést érdemel Gozo is: erre az alig 67 km2-nyi szigetecskére egy rövid komputazás során juthatunk át, és legalább egy napot érdemes rászánni. Itt találhatóak a Világörökség részét képező, 6000 éves Ggantija templomok, és Gozón található az Azúr-ablak, egy 20 méter magas, természet alkotta szikla boltív, amely a szigetek leggyakrabban fényképezett látképe.Nem véletlenül!

Mindenük az emlékük

Málta gazdaságát a turizmus uralja: a GDP 25%-a az idegenforgalomból származik. Kellenek a fejlesztések, és nagyon megható, ahogyan ez a különleges nép minden erejével azon van, hogy az újító munkálatokkal párhuzamosan megőrizze az emlékeket, a lovagkori hangulatot. Jó példa erre Valletta Nagy Kikötője és a „city gate”. Aki most ide látogat, sok helyen láthat felállványozott házakat, építési területeket, ugyanis megkezdődött a kikötő és a városkapu rekonstrukciója – ez a 80 millió eurós Waterfront Projekt. A cél, hogy újrateremtsék mindazt a sürgés-forgást, amelyről ez a terület fénykorában híres volt. A kikötő partján egy csaknem egy kilométeres utasszállító terminált hoznak létre, figyelve arra, hogy a fejlesztésekkel megmaradjon Valletta lovagkori jellege. A city gate egyelőre üres területén jövő májusban már áll majd egy kiállítóterem, a szabadtéri opera, valamint a tervek szerint ide költözik a parlament is. Persze most sem unalmas a kikötői élet – éttermek és üzletek sorakoznak a tenger mentén, amelyek finom ételeik és páratlan kilátást nyújtó fekvésük miatt mind a turisták, mind a helybéliek körében népszerűek. Málta kompakt nyaralást kínál, hiszen jól bejárható, az üdülésbe belefér a strandolás, búvárkodás, de a legnagyobb élményt talán azoknak nyújtja, akiket érdekel a lovagok több évszázados történelme, a középkor misztikus világa, illetve a reneszánsz életigenlés.

Köszönjük a Máltai Idegenforgalmi Hivatal meghívását!


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.