Német példát üdvözöl a MUISZ

Mert meggyőződésük, hogy idehaza is szükség van az utazási irodákra a turizmus újraindításához. Az alábbi információt küldték el a Turizmus Online-nak, amelyet változatlan formában közlünk.

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke, Molnár Judit már korábban hírt adott arról, hogy a MUISZ jogszabály módosítást kezdeményezett annak érdekében, hogy rendkívüli és elháríthatatlan helyzetben a 14 napon belüli teljes részvételi díj visszafizetési kötelezettség helyett az utazási irodák egy évig felhasználható voucher formájában téríthessék meg az utazók által befizetett díjakat. A szövetség álláspontja szerint a rendelet módosítás kiemelt fontossággal bír az utazási irodák likviditásának megőrzése érdekében. Molnár Judit hangsúlyozta, tapasztalati tények támasztják alá, hogy az utazási irodák megkerülhetetlen szereplői mind az üzleti, mind a szabadidős célú turizmusnak; az utasoknak a jelenkor digitális környezetében is szükségük van az utazási irodák által nyújtott szolgáltatásokra, szakértő támogatásukra. 
A MUISZ örömmel üdvözölte a Német Utazási Irodák Szövetségétől (DRV) kézhez vett tájékoztatást, amely szerint a DRV az  Európai Bizottsághoz, valamint a német szövetségi kancellárhoz nyújtott be indítványokat, melyek összefoglalója az alábbiakban olvasható:
 
Drámai a helyzet az utazási irodáknál: Indítvány az Európai Bizottság elnökéhez Ursula von der Leyen asszonyhoz.

Csomagajánlatok és repülőjegyek visszafizetési kötelezettségének felfüggesztése – adjanak zöld utat az utalványoknak!
Berlin, 2020. március 27.


A koronavírus járvány terjedésével az idegenforgalom és a légi forgalom gyakorlatilag leállt. Az utazási vállalkozások semmilyen bevétellel nem rendelkeznek viszont jelentős fix költségeik vannak. Német Utazási Irodák Szövetségének elnöke indítványt nyújtott be az Európai Bizottsághoz az utazási csomagról szóló irányelvben rögzített visszafizetési kötelezettség ideglenes felfüggesztéséről. Norbert Fiebig, a DRV elnöke hangsúlyozta, amennyiben ebben a helyzetben az utazási vállalkozásoknak vissza kell fizetniük 14 napon belül a járvány miatt meghiúsult utak részvételi díját, a szakma térdre kényszerül.
A beadványt támogatta a Német Turisztikai Iparág Szövetsége is. (BTW)
A DRV elnöke egy európai szintű utalvány elfogadását javasolta. „Természetesen az utalványoknak garanciával kell rendelkezniük, melyet az egyes államoknak kell biztosítaniuk annak érdekében, hogy az utasok bizalmát megőrizzék. Ez jelentene garanciát arra, hogy a válsághelyzet végén az utasok a szerződött feltételekkel az utazáson részt tudjanak venni”.
Egyes országokban mint Belgium, Hollandia, vagy Olaszország, már megkezdődött a rendelet módosításának előkészítése, de szükség van az egységes európai szabályozásra a visszafizetések azonnali felfüggesztése érdekében. 
 
A turisztikai iparág szövetségei a szövetségi kancellárhoz fordulnak a gazdasági segélycsomag kibővítéséért
Berlin, 2020. március 26.

A Német Utazási Irodák Szövetsége csütörtökön indítványt nyújtott be azonnali elfogadásra Angela Merkel szövetségi kancellárhoz, valamint a pénzügyi, igazságügyi, munkaügyi és gazdasági minisztériumokhoz, követelve a szükséges gazdasági segélycsomag kibővítését. A beadványban nyomatékosan hangsúlyozták, hogy az  utazási irodáknak szükségük van további segítségre, mert a válság végét követően ezek a vállalkozások tudják a leggyorsabban talpra állítani a turizmust.
A szövetség hangsúlyozta, hogy a lemondott utak részvételi díjának készpénzben történő kifizetése rövidesen likviditási problémát okoz a vállalkozásoknál, és ezt a készpénz helyett adott utazási utalvánnyal vagy egy krízisalap megteremtésével lehet elkerülni, így azonnali rendeletmódosítást követelnek a voucherek kiadásának engedélyezéséről.
 

Forrás: MUISZ


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.