Ön hogy készül a Wellness világnapjára?

2019. június 8. a Wellness Világnapja. A mára nemzetközi szintű népszerűségnek örvendő kezdeményezés célja, hogy ezen a napon a figyelem az egészséges életmódra irányuljon. A Global Wellness Day (GWD) hitvallásához idén globálisan 110 országban több mint 4.000 létesítmény - állami szervezet, önkormányzat, minisztérium, szolgáltató, pl. spa, szálloda, fürdő, fittneszterem, tánciskola - csatlakozott és szervez interaktív programokat, figyelemfelkeltő rendezvényeket.

A kezdeményezést az International Spa Association „Innovate Award” díjban részesítette közösségi értékekért végzett munkájáért. A Global Wellness Summit 2016-ban a GWD alapítóját, Belgin Aksoy-t a „Leading Woman in Wellness Award” díjjal jutalmazta. Csatlakozva a GWD kezdeményezéshez, hazánk 5. alkalommal részese az egészséges életmód Ünnepének. Ebből az alkalomból a szervezők, a GWD Magyarország nagykövetei ingyenesen látogatható, wellness témakört érintő programokkal, szakmai előadásokkal, életmód és karrier tanácsadással várják az érdeklődőket. A különleges spa termékeket, illetve aktuális trendeket neves hazai és nemzetközi forgalmazók mutatják be az érdeklődők számára.

A GWD hazai kiemelt partnere a magyar főváros történelmi fürdőit tömörítő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. A rendezvénysorozat helyszíne az impozáns, nemzetközileg is méltán közkedvelt Széchenyi Gyógyfürdő Márványterme, ahol szakmai előadásokat is tartanak.

A Global Wellness Day üzenete egyszerűen kivitelezhető, mégis elengedhetetlenül fontos javaslatokat fogalmaz meg az egészségünk megőrzése érdekében:
1. Sétálj egy órát!
2. Igyál több vizet!
3. Kerüld el a műanyag flakonokat!
4. Fogyassz organikus, helyi alapanyagokból készült ételeket!
5. Tegyél jót valakivel!
6. Vacsorázz együtt a családdal!
7. Menj aludni este 10-kor!
+ 1. pont Magyarországon: “Keress fel egy fürdőt!”

A Nemzetközi Wellness Nap kezdeményezéshez minden érdeklődő szervezet, valamint szolgáltató csatlakozhat, aki az alapelveket elfogadva olyan programokat és lehetőségeket kínál a potenciális érdeklődők számára, amelyek hozzájárulnak a kezdeményezés missziójának megismertetéséhez, valamint az esemény és programok népszerűsítéséhez.


Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese

Először jön Magyarországra a Lighthouse Family legendás énekese 

A zalai Örvényesvölgy Fesztiválon újra egyedülálló koncertekkel és programokkal várják a közönséget.
Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban

Karácsonykor kezdődik a szezon a mátrai Síparkban 

December 26-án nyit és utána a téli szünet minden napján várja a vendégeket a mátraszentistváni Sípark.
A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken

A francia szupersztár is fellép jövőre a Paloznaki Jazzpikniken 

A jazz és a soul francia királynője Isabelle Geffroy, közismert nevén Zaz, valamint a jazz és az r&b fúziójának nagyiskolája, a brooklyni székhelyű zenei projekt, a Kennedy Administration Paloznakon lép fel először Magyarországon.
Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre

Amióta nyitva, már ennyien váltottak jegyet a Városligeti Műjégre 

Országszerte mintegy 100 korcsolyapálya lesz nyitva a téli szünetben, mindenhol a szezon legzsúfoltabb napjaira készülnek.
Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval?

Hogyan tárgyaljunk munkabérről, béremelésről a munkáltatóval? 

A munkaadóval folytatott tárgyalási szituációk felkészülést igényelnek. Itt egy hasznos útmutató arról, miképp érdemes felkészülni és mire érdemes odafigyelni egy ilyen témájú tárgyalás során?
Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban

Példátlan összefogás a petárdázás ellen az agglomerációban és tilalom a pesti belvárosban 

Betiltják a pirotechnikai eszközök használatát szilveszterkor az V. kerület egyes részein és egyedülálló szolidaritás két település között.
Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág

Februárban egy héten át Budapestre figyel a divatvilág 

Divatikonokkal, fenntarthatósági programokkal és minden eddiginél több nemzetközi együttműködéssel ünnepel a 15. Budapest Central European Fashion Week (BCEFW).
Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd

Karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd 

Az ünnepi díszkivilágítás december 20-tól 26-ig tart. Minden nap sötétedéstől látható a zöldben pompázó híd a világító berendezéseken elhelyezett speciális zöld fóliáknak köszönhetően.
Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában

Igazi könyvkülönlegesség, kiállítással egybekötve a Kieselbach Galériában 

Felfedezések és meglepetések az elmúlt 20 év műkereskedelméből.
Good Travel Seal fenntarthatósági tanúsítvány a szegedi utazási irodának

Good Travel Seal fenntarthatósági tanúsítvány a szegedi utazási irodának 

A nemzetközileg elismert minősítés bizonyítja törekvéseiket a fenntartható turizmus és a környezettudatos utazás népszerűsítése érdekében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.