Három héttel rövidebb lesz a budapesti Karácsonyi Vásár - Frissítve!

Meglepődve értesültek arról a beutaztató irodák, hogy az előzetesen meghirdetett november 15-i kezdés helyett csak november 29-én tervezik megnyitni az idei évben a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásárt, és már december 24-én zárják is, ezzel lényegesen lerövidül a téli szezon egyik legnépszerűbb budapesti rendezvényének hossza.

Erre a problémára hívja fel levelében a Belváros-Lipótváros jegyzőjének figyelmét a MUISZ, akitől a beutaztató irodák nevében a döntés felülvizsgálatát és a Karácsonyi Vásár nyitva tartásának november 15-január 2. közötti időre történő meghosszabbítását kérik. Emellett azt is javasolják, hogy a jövőben a turizmust is jelentősen érintő kérdésekben döntés előtt konzultáljanak a szakmai szervezetekkel.

Az V. kerület jegyzőjének nincs mérlegelési joga a kérdésben - reagált cikkünkre az ötödik kerület. Közlésük szerint kormányrendelet szabályozza, hogy három olyan ünnep van egy évben (húsvét, karácsony és szilveszter), amikor közterületi vásárokat lehet tartani, és csak az ezeket megelőző 20 napban van erre lehetőség. Ez az oka annak, hogy a fenti módon változott az adventi vásár időpontja a Belvárosban.

A közterület értékesítés ünnepekhez kapcsolódó lehetőségeit a 210/2009 (IX.29.) Kormány rendelet 12 § 2. bekezdésében nevesíti, tájékoztatta lapunkat a kerület. E szerint húsvéti, karácsonyi és szilveszteri ünnepeken, valamint évente plusz 1 alkalommal, az adott ünnepen és az azt megelőző 20 napban van lehetőség árusításra.

A Fővárosi Önkormányzat eddig az évi egy plusz alkalmat Mikulás napjához kötötte, azonban az idei évben már tartottak vásárszerű rendezvényt a Vörösmarty téren, ezért nem járul hozzá a kerület Jegyzője a korábbi kezdéshez. A befejezési határidőnek az az oka, hogy újév első napján már a Vörösmarty tér takarítását végzik, utána kezdődik a pavilonok elbontása, tehát egyébként sem lenne lehetőség árusításra január elsején és másodikán, írják lapunknak eljuttatott közleményükben.

Az egyre népszerűbb budapesti eseményt nagyon sok beutaztató iroda ajánlotta ki partnereinek, és sok visszajelzés érkezett, hogy örömmel szerveznek a vásár idejére, kifejezetten „Budapesti Karácsonyi Vásár” címen csoportos utazásokat fővárosunkba. Az az irodák megdöbbenve értesültek a vásár két héttel későbbi nyitásáról, mert ez sok csoport lemondását fogja eredményezni. A november 15-30. közötti időszak ráadásul azért is különösen kedvező, mert ilyenkor egyébként meglehetősen kevés esemény csábítja a turistákat hazánkba. A december 24-i zárás szintén kedvezőtlen, hiszen a Szilveszterre Budapestre érkező turisták programjában szintén kedves színfolt volt eddig a vásár meglátogatása. A beutazó turizmus nem csak az ezzel foglalkozó irodáknak fontos, a főváros és a kerületek számára sem elhanyagolható bevételt jelentenek a turisták, hangsúlyozza a Szövetség.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.