Elköteleződés a bruttó árazás bevezetése mellett

Szakmai partnerünk, a MUISZ évek óta elkötelezett a bruttó árazás általános bevezetése mellett, mely törekvést a Magyar Turisztikai Szövetség is támogatja. Bízunk benne, a kötelezően alkalmazandó bruttó árazás hamarosan bekerül a 472/2017. Kormányrendeletbe. Továbbiakban a Szövetség közleményét olvashatják

Az utazási irodák által meghirdetett árak szabályozott megjelenése nemcsak az utasok felé kiemelkedő jelentőségű, de nagyban hozzájárul az utasoknak az utazási irodák felé irányuló bizalom megerősítéséhez, visszaállításához.

Különösen fontos ez egy olyan időszakban, amikor az utazási irodákat sajnos egyre több kritika éri utazási influencerek, bloggerek, vloggerek, un. utazási tanácsadók és a sajtó oldaláról, miszerint az utazási irodák útjai drágák és sok rejtett költséget tartalmaznak, így önálló szervezésre buzdítják a leendő utasokat.  

Szövetségünk néhány héttel ezelőtt a charterező irodákkal megbeszélést kezdeményezett, és arra kérte a MUISZ tagirodáit, hogy fogjanak össze és mutassák meg, hogy a szakma elkötelezett a bruttó árazás mellett, még azt megelőzően, hogy jogszabályban kerülne szabályozásra, s a MUISZ tagirodák a bruttó árazást már a 2020-as ajánlataikban érvényesítsék. A megbeszélésen a charterező irodák egységesen támogatták a bruttó árazás alkalmazását.

Fontos továbbá, hogy a kezdeményezéshez a körutazásokat szervező irodák is csatlakozzanak, velük a közeljövőben kerül sor az egyeztető megbeszélésre.

A MUISZ azt tervezi, hogy egy kampánnyal hívja fel a nagyközönség figyelmét erre a változásra. Meggyőződésünk, hogy a MUISZ kampánynak jelentős hatása lesz az összes utazási irodára, és az utasok azokat az irodákat fogják választani, akik a bruttó árazást alkalmazzák. Kommunikációs kampányunkban természetesen megemlítjük majd azokat az irodákat, akik a bruttó árazás mellett tették le voksukat.

Természetesen továbbra is cél a bruttó árazás mielőbbi rendeletben történő szabályozása, de ennek az önkéntes lépésnek az üzenete rendkívül jelentős és emeli a szakma presztízsét mind a fogyasztók, mind a kormányzati döntéshozók oldaláról.

Felhívásunkban arra kérjük tagjainkat, mutassuk meg, hogy a MUISZ tagok egységesen kiállnak ebben a fontos kérdésben, mely része a minőségi, felelősségteljes, fogyasztóbarát üzleti magatartásnak és még a kötelezően bevezetésre kerülő szabályozás előtt, önkéntesen alkalmazzuk a bruttó árazást.

Kérjük azok a MUISZ utazásszervezők, akik egyetértenek a kezdeményezéssel, az
 ITT letölthető Nyilatkozatot küldjék meg a MUISZ titkárság [email protected] email címére!
 


Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.