Így még biztos nem látta a Balaton-felvidéket

Több mint 300 pályamű érkezett a Theodora ásványvíz és a Varázslatos Magyarország nemrég lezárult közös fotópályázatára, amely a Balaton-felvidék természeti sokszínűségét mutatja be.

A zsűri által odaítélt három fődíj mellett a kezdeményezés szervezői négy különdíjat is kiosztottak a verseny ünnepélyes díjátadóján. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakmai támogatásával megvalósított pályázat legjobb fotóit egy kiállítás keretében idén télen több helyszínen is megtekintheti a nagyközönség Balatonfüreden.

Az első helyezett Hencz Judit vízi jelenetet ábrázoló ’Kukucs’ című képe lett, a második helyet Ceglédi Ádám rókafivéreket bemutató ’Testvérek’ című fotója szerezte meg, míg a harmadik helyen Borbély Krisztián szintén vizes témájú ’Fekete-fehér partfutó’ című képe végzett. A pályázatot elbíráló szakmai zsűrit olyan szakemberek képviselték mint Máté Bence, Keleti Éva, Potyó Imre, ifj. Vitray Tamás, Suhayda László, Szilágyi Attila és Tóth Zsolt Marcell.

A Balaton-felvidék fontos szerepet játszik vállalatunk életében, hiszen ez a Theodora ásványvíz otthona. Kiemelt figyelmet fordítunk a térség élővilágának megóvására, a felszíni és felszín alatti vizek védelmére, valamint azt is szem előtt tartjuk, hogy Kékkúti üzemünk működését összhangba hozzuk az azt körülölelő csodálatos természeti környezettel”,  mondta Buzási Dániel, a Theodora ásványvizet forgalmazó Szentkirályi Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

„A képek hitelesen adják vissza azt a természeti sokszínűséget, amelynek védelme számunkra is kiemelt jelentőséggel bír. Bízunk benne, hogy a közös fotópályázattal hagyományt teremthetünk, hogy minél többekkel megismertethessük a Balaton-felvidék csodáit”. mondta Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója, a Lenergy Magyarország Kft. tulajdonosa.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.