Jótékony osztálykirándulás

Sokszorosan is visszaigazolta az élet egy zalaegerszegi osztály tanulóinak, hogy minden közmondásban ott az igazság magva. A diákok az osztálykirándulásra gyűjtött pénzüket egy állatmenhelynek ajánlották fel, az önzetlenség pedig elnyerte jutalmát: ősszel vendégül látta őket három napra a Tisza-tavi Ökoncentrum.

Még a közismerten szeszélyes időjárás is a kedvében annak az érettségi előtt álló zalaegerszegi osztálynak, amely a hétvégén Poroszlón, a Tisza-tavi Ökocentrumban járt osztálykiránduláson, mivel mindhárom nap csodás napsütésben fürdött az őszi Tisza-tó. A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Munkácsy Mihály Szakgimnázium és Szakközépiskolája végzős tanulói korántsem szokványos osztálykirándulókként jártak az ország másik felében, hanem meghívott vendégekként.

Amint azt Kiss János, a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum ügyvezető igazgatója felidézte, teljesen véletlenül bukkant a zalai megyei lap cikkére, amelyből megtudta, hogy az osztály egyhangúlag megszavazta, hogy az osztálykirándulásra szánt pénzüket kirándulás helyett inkább a helyi Bogáncs Alapítvány által fenntartott állatmenhely számára ajánlották fel. A történet nem hagyta nyugodni, és a község önkormányzatával, illetve a térség néhány turisztikai szolgáltatójával egyeztetve meghívta az osztályt, hogy ősszel az Ökocentrum költségén töltsenek el pár napot a Tisza-tónál. A szakképzési centrum pedig két busszal és az útiköltség biztosításával járult hozzá, hogy a diákjaink élhessenek is a meghívás adta lehetőséggel - egészítette ki a történetet Borka Zoltán igazgatóhelyettes.

 

Nem volt még igazán kiforrott ötletünk, hova is menjünk kirándulni, de legfeljebb a Balaton- környékében gondolkodtunk, amikor Eliza és Fanni váratlanul felvetette, hogy akkor támogassuk inkább az állatmenhelyet - mesélte Pázsi Zsuzsanna osztályfőnök, hozzátéve, hogy a legmeglepőbb számára az volt, hogy miután megszavazták a tanulók, még az is behozta az osztálypénzt, aki addig halogatta. Rendszeresen járunk Fannival önkéntesként kutyát sétáltatni a menhelyre, ezért tudtuk, hogy szükség lenne segítségre, de hogy pontosan mi mindenre, az csak akkor derült ki, amikor felhívtuk az alapítványt - idézte fel a történetet Eliza, hozzátéve, hogy a locsolócsövek, ruhák és a táp mellett pénzt is hagytak ott, amikor a kirándulás eredetileg kitűzött napján személyesen az osztály vitte el az adományt. A kirándulásra az eredetileg 22 fős osztályból 13 diák tudott eljönni, de ők mind azt mondták, hogy bár a szülők meglepődtek az osztálypénz alternatív felhasználási tervén, végül támogatták az ötletet.

A kirándulókat szikrázó napsütéses indián nyár fogadta csütörtökön Kiskörén, a vízlépcsőnél ismerkedhettek meg a tó történetével. Este ugyan nyári viharhoz hasonló égszakadáson kellett átjutniuk, míg a szálláshelyükre, a poroszlói Gyermek és Ifjúsági Tábor épületéhez tartottak - csak hogy a jutalomút se teljen aggodalom nélkül -, ahol már várta őket a település alpolgármestere, Józsa Gábor mesterszakács a szabadtéri, bográcsos vacsorával. A vacsora mellett a tanulók kötetlen beszélgetést folytathattak a felelős állattartásról Tari Tündével, a kisnánai Bari-tanya tulajdonosával, illetve Kóródy Olivérrel, az Ökocentrum akváriumainak szakmai koordinátorával az állatkertek szerepéről a természetvédelemben.

Emellett Kiss Jánostól megtudhatták azt is, hogy újabb épülettel szeretnék bővíteni az évi 150-200 ezer látogatót fogadó ökocentrumot, amelyben ritka, védett récefajoknak szánt fedett röpdét terveznek kialakítani. A tervek készülnek, és szeretnénk pályázati támogatást elnyerni a megvalósításához - tette hozzá Kis János. Hosszabb távon pedig a haltenyésztéssel kapcsolatos fejlesztésekben gondolkodnak. Emellett pedig abban, hogy a jövőben valamilyen formában hagyomány legyen a mostani alkalomból. Szeretnénk évente egy alkalommal egy, a természet-, a környezet-, vagy az állatvédelem terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó osztályt, vagy közösséget vendégül látni - mondta Kiss János, hozzátéve, hogy hamarosan kitalálják a kiválasztás módját is.

A pénteki Ökocentrum-látogatáson és biciklitúrán, illetve a szombati vízisétány-bejáráson azonban csapadéknak már nyoma sem volt, így semmi nem zavarta meg a diákok kikapcsolódását.

Forrás: Turizmus Online


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.