Júliusban mérséklődtek a turisztikai cégek várakozásai

Régiótól függetlenül negatívak a kilátások, ugyanakkor az egyes régiók között jelentős különbségek mutatkoznak.

A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről.

A TKI index júliusban enyhén magasabb volt a GKI EU számára végzett konjunktúra kutatásában mért szolgáltatási szektor konjunktúraindex-énél (-6 pont), ennél jelentősebben a nemzetgazdasági átlagot képviselő GKI üzleti bizalmi indexnél (-9 pont). Utóbbi két index emelkedett júliusban.

A TKI index 2023. júliusban -5 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán értelmezve), mely azt jelenti, hogy az ágazat szereplői helyzetüket enyhén kedvezőtlennek érzékelik. Az index csökkent júliusban, de a tavaly decemberinél magasabb.

Mindhárom alágazatban csökkent az index, legnagyobb mértékben (10 ponttal) a szálláshely-szolgáltatásban. Az alszektorok közül a vendéglátás helyzete már fél éve a legnehezebb, melynek fő oka, hogy az árak emelkedésével nem tart lépést a kereslet.

Régiótól függetlenül negatívak a kilátások, ugyanakkor az egyes régiók között jelentős különbségek mutatkoznak: Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl, Észak-Alföld és Észak-Magyarország vállalkozásai enyhén negatív konjunktúrát jeleztek (TKI: -3 és -6 között), míg a többi régiót a -14 és -19 közötti index jellemzi. Budapesten az index töretlenül jól teljesít.

Továbbra is elmondható, hogy a nemzetközi turisták érezhetően egyensúlyozzák a hazai turisták válság miatt csökkenő vásárlóerejét.

A következő három hónapban az előző év azonos időszakához képest a szállásadók 30%-a vár növekedést a vendégéjszakák számában (előző hónapban 51%), 36%-uk stagnálást, s 34%-uk vár visszaesést (előző hónapban 13%).

A vendéglátásban működők közül 17% vár vendégforgalom növekedést (előző hónapban 26%), míg 42% stagnálást, 41%-uk pedig visszaesést vetít előre (előző hónapban 47%).A turisztikai cégek 75%-a a működési költségek növekedéséről számolt be az elmúlt 3 hónapra vonatkozóan, 23% esetében nem változtak e költségek, s 2% jelzett csökkenést.

Az elmúlt hónapok folyamatai még így is azt mutatják, hogy enyhül a szolgáltatókra nehezedő költségnyomás, valamint lehetőségük van (főként új szerződések kötésével) az energiaárak csökkentésére. A következő három hónapban a foglalkoztatott létszám csökkenése várható.

Forrás: VIMOSZ / Turizmus Online


Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.
TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői romlónak látták helyzetüket 

Az index értéke a múlt havi három pontos emelkedés után négy ponttal csökkent az év hatodik hónapjában.
Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál

Új fejezetet nyit a Zsolnay Fényfesztivál 

Elképesztő látványvilág költözik a Zsolnay Negyedbe.
MME: ne etesse a vízimadarakat!

MME: ne etesse a vízimadarakat! 

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn közzétett lakossági felhívásában arra kér mindenkit, hogy semmivel se etessék a vízimadarakat.
Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije

Nyíregyházán és Varsányban bírál a táj- és környezetszépítő verseny nemzetközi zsűrije 

Az egyik legjelentősebb nemzetközi környezetszépítő megmérettetés zsűrije június végén érkezett azért, hogy értékeljék a két települést.
Kerékpáros fejlesztés Szolnokon

Kerékpáros fejlesztés Szolnokon 

Új szolgáltatással gazdagodik a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum.
Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál

Új kerékpáros térkép a Kis-Balatonnál 

A kiadvány a kerékpárral és gyalogosan bejárható útvonalakat ábrázolja, megkönnyítve a természetbarát látogatók tájékozódását.
Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben

Ünnepi kavalkád a Mélyvölgyben 

Izgalmas sportprogramok, vidám zenei és gasztró élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.