Ki ne ismerné a szakmából? - Most könyvet írt

A 2018-ban nyugállományba vonult légiforgalmi szakember, Földvári András szó szerint bejárta a világ összes országát. Legemlékezetesebb kalandjait most bárki elolvashatja.

Földvári András egyebek között a Malévnél, a belga nemzeti légitársaságnál, az El Al-nál és a Tuskish Airlines-nál töltött el tevékeny éveket, és mindeközben szenvedélyévé vált az utazás. Fejébe vette, hogy a világ összes országába eljut, és mára ez sikerült is neki!

„Egy könyvet kaptam a világ száz építészeti csodájáról 1997-ben, egykori malévos kollégámtól. Addigra húsz-harmincat már láttam közülük, de elhatároztam, hogy addig nem nyugszom, amíg fel nem keresem az összeset. Idén sikerült teljesítenem ezt a vállalást, stílusosan húsvétkor, a Húsvét-szigeten” – mesélte tavaly Indulj! magazinunk hasábjain.

Mivel elsősorban a repülés a szenvedélye és a repülőterek, a légikikötőket kezdte el "gyűjteni". Egyszer tíz reptéren járt egyetlen nap alatt – és kétszer lépett át a 2020-as évbe. 795 reptéren utazott át, 2650 járaton ült, a megtett távolságok alapján eddig 113-szor kerülte meg a Földet, és több mint 11-szer juthatott volna el a Holdra.

A legnehezebb helyzetekben, a világ legképtelenebb helyszínein is feltalálta magát, és ami még fontosabb: sosem hagyta el humorérzéke.

Kalandok és nagyszerű élmények sora esett meg vele: vizet fakasztott egy mexikói dzsungelben, iskolát épített Kongóban, páholyból nézte a wagah-i határzáró üvöltőversenyt, és strandolt Grönlandon. Belenézett az Ördög torkába Türkmenisztánban, őrizetesként megnevettette a dél-szudáni főrendőrt, nemkívánatos személy lett Vanuatun. Átszelte az Egyesült Államokat a 66-os úton és a helyszínen élte át a 2004-es thaiföldi cunamit. 

Elmentem világgá! című könyvében nyolcvan történet elevenedik meg, melyekben András, akárcsak Verne Gyula hőse, a lehetetlent is megpróbálja, hogy teljesítse fogadalmát...

A kötet várhatóan július 30-án kerül a könyvesboltok polcaira.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.