Kitárja kapuit a Belvárosi Plébániatemplom a Turizmus Világnapján

Nyitott szívek, nyitott kapuk várnak minden érdeklődőt a Turizmus Világnapján a budapesti Belvárosi Plébániatemplomban a Március 15. téren.

A kétéves rekonstrukciót követően 2016. augusztus 14-én került sor a templom ünnepélyes megnyitójára dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek vezetésével. A Budapest főváros tulajdonát képező templom páratlan értéke a magyarországi kulturális és egyházi örökségnek, a felújítást követően főváros kiemelkedő turisztikai vonzerői közé emelkedett.

2016. szeptember 27-én 10.00 – 13.00 óra között, majd 18.00-19.00 óra között minden érdeklődőt szeretettel vár a Belvárosi Plébániatemplom. A látogatókat önkéntes idegenvezetők kísérik körbe ezen a napon a templomban, a turizmusban dolgozó kollégáknak bemutatják a templom turisztikai kínálatát.

A turisztikai szakma képviselői számára összeállított prezentáció megtekintésére minden egész órában lehetőséget kínálnak, az ezirányú igényt az alábbi felületen történő regisztrációval lehet jelezni.

Időpontok: 10:00, 11:00, 12:00

A regisztrációhoz kattintson ide!


Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál

Még vasárnap éjfélig csodálhatja: javában tündököl a pécsi Fényfesztivál 

Pénteken kezdetét vette a Zsolnay Fényfesztivál, amely már az első napon ezreket vonzott Pécs belvárosába.
Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat

Lezárult a Tokaj témáját feldolgozó grafikai tervpályázat 

Hatvan pályázótól érkezett százhúsz alkotás a megadott határidőig.
Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán

Határtalan nyár – fesztivál fesztivál hátán 

Magyarország, Erdély és a Felvidék kínál minőségi zenét minden korosztálynak a következő hét fesztivál eseményein.
Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden

Emiatt marad el a tűzijáték Cegléden 

Bár ellenérzések korábban is felmerültek a pirotechnikai bemutató kapcsán, ezúttal egészen más állt a háttérben.
Le kell bontani egy balatoni kilátót

Le kell bontani egy balatoni kilátót 

Életveszélyessé vált a faszerkezet.
Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok

Jönnek a Székesfehérvári Királyi Napok  

Székesfehérvár belvárosa idén nyáron ismét megelevenedik.
Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség

Nagyon alacsony a Duna! – figyelmeztet a vízi rendőrség 

Az alacsony vízszint miatt a fő hajózási útvonal jelentősen beszűkült.
Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon

Már várják a négylábú strandolókat Fonyódon 

Megnyitotta az idei szezont a fonyódi kutyabarát fürdőhely.
Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban

Titokzatos Erzsébet-portré a Gödöllői Királyi Kastélyban 

A Gödöllői Királyi Kastély egy eddig ismeretlen, különleges Erzsébet királyné-portréval gazdagította gyűjteményét.
Augusztusban PanyolaFeszt

Augusztusban PanyolaFeszt 

A tavaly nagykorúvá cseperedett PanyolaFeszt komoly missziót vállal évről évre, fontos ügyeket karol fel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.