Kivágnak a héten egy 30 éves juharfasort Csopakon

Május 10-én, azaz a Madarak és Fák Napján különösen szomorú hír érkezett: Csopakon a vasút villamosítása – illetve a helyi lakosok szerint a figyelmetlen tervezés – miatt ki kell vágni egy 30-33 darabból álló fasort - írja a hirbalaton.hu.

A Vasút utcában közel 30 éve társadalmi munkában ültetett juharfákat és pár diófát a héten csütörtökön és pénteken kívánják kivágni, amiről alig egy hete értesítették a lakosságot – számoltak be a hirbalaton.hu-nak csopaki lakosok.



Csopakon amúgy példa értékű polgármesteri rendelet született év elején, amely tiltja a fák kivágását a madarak költési időszakában, március 1. és augusztus 31. között. Ehhez képest a közelmúltban vágott ki fákat a hajdani közforgalmú kikötő új tulajdonosa is, a helyiek beszámolói szerint.

A vasút villamosításához szükséges, oszlopokra szerelt vezetékek melletti biztonsági sávon belülre került a fasor, ezért kívánják azt kivágni – a helyiek tudomása szerint, akik sérelmezték, hogy az ügyről csak a múlt héten értesültek, holott lett volna más megoldás. Több helyen a vasút másik oldalán fut az új vezeték, ami ezen a szakaszon is megmenthette volna a fasort – állítják. Úgy látják, sem a MÁV tervezői, sem a vasúttársasággal korábban egyeztető helyi önkormányzat nem járt el elég körültekintően, azért kell vesznie az értékes, egészséges fasornak.

"Most már késő minden tiltakozás, hiszen a vezetéktartó oszlopokat felállították, és hamarosan beindul a villamosított vasút a Balaton északi részén is, amit egyébként mindenki nagyon vár" – fogalmazott az egyikük.


Forrás: hirbalaton.hu


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.