Magyarország előkelő címet zsebelt be

Desztinációként Európa legjobbjai közé választották. Hetvenöt kvalitatív mutató eredménye alapján javította pozícióját hazánk.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A konferenciaipar referenciájának számító MTLG (Meeting Experience Index) módszertan alapján készített éves szakmai rangsor szerint Európa legvonzóbb tudományos és üzleti rendezvény desztinációi közé került Magyarország. Az XL kategóriában BUDAPEST a maximális 5-ból 4,55-ös pontszámot kapott, derül ki a nemzetközi MTLG frissen közzétett jelentéséből.

„Budapest 2021-hez képest jobb eredményt ért el idén, a kiváló kongresszusi infrastruktúra mellett, a Hungarian & Budapest Convention Bureau desztinációmarketing munkájának köszönhetően”, mondta Gorazd Čad, a Conventa társalapítója, a Toleranca Marketing vezérigazgatója, a Meetings Star projekt vezetője.

 

2022-ben 125 desztinációt értékeltek, köztük Új-Európa minden neves konferencia és üzleti célpontját. A szisztematikus, strukturált és elemző folyamat számos olyan mutatót foglal magában, amelyeket a rendezvényszervezők kulcsfontosságúnak ítélnek. Az Új-Európa fogalmát a covid után megváltozott értékek és célok mentén működő üzleti rendezvény szektorra használják, ezzel is hangsúlyozva, hogy bizonyos régi, pusztán az üzleti eredményekre fókuszáló gondolkodási mód ideje lejárt.

 

Forrás: Budapest Convention Bureau / Turizmus Online


Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai

Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai 

Mit vár el a Z generáció?
Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom

Vendégmunkások: életbe lépett a szigorítás, de nincs teljes tilalom 

A Fülöp-szigetekről, Georgiából és Örményországból péntektől nem jöhetnek gyorsított eljárásban vendégmunkások.
Bajban Pécs kulturális pezsgése

Bajban Pécs kulturális pezsgése 

Állami támogatás hiányában veszélyben a pécsi kulturális intézmények működése.
Kezdődik a Magyar Nemzeti Parkok Hete

Kezdődik a Magyar Nemzeti Parkok Hete 

A nyitó hétvégén a Vajdahunyad vár udvarán interaktív programok, játékok várják a látogatókat.
Megkezdődhet a Travel Teachers-utasok kártalanítása

Megkezdődhet a Travel Teachers-utasok kártalanítása 

A tájékoztatás szerint felhívta az utazási iroda biztosítóját a kormányhivatal, hogy kezdje meg az utasok kártalanítását a társaság vagyoni biztosítékának felhasználásával.
Természetes fürdőhelyek sora Borsodban

Természetes fürdőhelyek sora Borsodban 

Öt kijelölt természetes fürdőhely nyit ki idén Borsodban.
Kivonul Magyarországról a Sameday

Kivonul Magyarországról a Sameday 

Befejezi magyarországi tevékenységét a Sameday futárszolgálat, munkavállalóinak felmond, az Easybox csomagautomatákat pedig visszatelepíti Romániába.
Hercegi kiállítás Fertődön

Hercegi kiállítás Fertődön 

A kiállítás különleges helyszínen kapott otthont.
Nem a szél, hanem az alacsony vízállás lesz idén a főszereplő az 58. Kékszalagon

Nem a szél, hanem az alacsony vízállás lesz idén a főszereplő az 58. Kékszalagon 

Az alacsony vízállás átírhatja az idei verseny szabályzatát.
Kiosztották a 2026. évi Flash Award díjakat

Kiosztották a 2026. évi Flash Award díjakat 

Rekord számú pályázat közül választották ki a rendezvényszakma legjobbjait.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.