MIE: A Lánchíd lezárása tovább nehezíti a turizmus helyzetét Budapesten

A Lánchídon bevezetett súlykorlátozás tovább nehezíti a turizmus helyzetét a fővárosban, majd káosz lesz a teljes lezárásnál. A döntéshozóknak ezért meg kellene hallgatnia a szakmát – mondta Stumpf Éda, a Magyar Idegenvezetők Egyesületének tiszteletbeli elnöke lapunknak.

Mint arról a Turizmus Online is beszámolt, a Lánchíd állapota miatt a főváros súlykorlátozást vezetett be január elejétől, így azon a BKK buszait leszámítva semmilyen busz nem hajthat át. A tiszteletbeli elnök lapunknak azt mondta, a döntés fogadtatása ambivalens, mert tudják, hogy fel kell újítani a dunai átkelőt, és lélekben folyamatosan készül erre a szakma, de túl kevés a híd Budapesten. A Lánchíd korlátozása miatt most már a kisebb 20-30 fős csoportokat sem tudják majd átvinni Budára külön buszokkal, miközben a fő látványosságok megközelítéséhez a Lánchíd kiemelten fontos lenne.

Így mostanra szinte csak az Erzsébet híd maradt használható, a Clark Ádám tér és környéke pedig egy közlekedési „rémálom” – fogalmazott. Stumpf Éda szerint nagyon hiányzik egy összefogott, több tíz évre kitekintő, egységes budapesti közlekedési stratégia, amely részben orvosolhatja az ilyen jelenségeket, és a turizmusnak sem ártanak vele.

A turisták Budapesten alapvetően a világörökség részét képező Hősök terét, Andrássy utat, a Duna-partokat és a panorámát, a Budai Várat, a Citadellát szeretnék látni, emiatt az összes útvonal ezek érintésével készült. Ezért a turisták nagy buszokkal való szállítására szükség van, és nem lehet őket kiváltani. Már csak azért sem, mert a turista ezért fizet és az ide látogató külföldiek 80 százaléka senior korú, őket nem lehet a buszról leszállítani és felgyalogoltatni a Várba.

Stumpf Éda emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a városi és országos döntéshozóknak meg kellene hallgatnia a szakmát, és érdemes lenne pár tanácsot megfogadni. Elmondása szerint régóta kérik, hogy rendszeresen konzultáljanak, és arra törekednek, hogy a vezetők meghallgassák, amit a turisztikai szakma képviselői mondanak.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.