A MUISZ közgyűléséről jelentjük: Andalúzia, tradíciók, trendek 1. rész

A jövőre félévszázados fennállását ünneplő Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) 97. közgyűlését az andalúziai Sevillában tartotta május 24-én a bécsi központú Spanyol Turisztikai Hivatallal - ahol Jaime Hecht Lombardo felel a magyar piacért -, valamint a helyi, autonóm tartomány turisztikai képviseleteivel együttműködve.

A sevillai közgyűlés napja egybeesett a városon átvonuló Nagy Pünkösdi Zarándoklattal, de erről majd később. Elöljáróban annyit, az ember gyorsan megtanulja, ha profi idegenforgalmi szakemberek körébe – jelen esetben hazai utazási irodák képviselői - kerül, akkor attól kezdve nyugodt lehet, mert ők pontosan tudják, hogy lehet leadni a csomagokat, mikor kell a reptéren időben becsekkolni, és megérkezés után beszállni a buszba úgy, hogy a legjobb helyekre kerüljön az utazó. Valamint azzal is tisztában vannak, mikor kell az étkezésekhez megérkezni ahhoz, hogy szuper szervízben legyen részük. Abban is nyugodtan rájuk hagyatkozhatunk egy idegen városban, hogy mit és hol érdemes megvenni, akár ajándékképp otthonra.

 

Modern Andalúzia, tradíciókkal fűszerezve

A MUISZ elnökének, Molnár Judit köszöntője után elsőként Fatima Blanco Villaverde, az Andalúziai Turisztikai Hivatal malagai központjából érkező menedzsere elmondta, mennyire fontos számukra, hogy más nemzetek utazóinak – köztük a Magyarországról érkezőknek – megmutassák desztinációik fő nevezetességeit, történelmi emlékeit, kultúrájukat és azt a páratlan természeti környezetet, amiben nap mint nap élnek. „Ma egy modern Andalúziát mutatunk a hozzánk látogatóknak, tradíciókkal fűszerezve", hangsúlyozta, majd hozzátéve azt is, mintegy 3 millió turista látogat el Malagába évente, de remélik, ez a szám az idei szezon végére ennél is magasabb lesz. Kihangsúlyozta azt is, mennyire fontos számukra a magyar utazási irodákkal történő együttműködés, ezért különösen örülnek annak, hogy tavaszi közgyűlésüket a magyar utazási szakemberek éppen náluk, Sevillában tartják.

A vendéglátók képviseletében Amanda Louise Corbett, a tartomány helyi beutazó turisztikai részlegének vezetője először corporate oldalról mutatta be Sevilla városát, tényekkel alátámasztva, milyen jelentős MICE  úti cél az andalúziai város. Majd megtudtuk azt is, hogy a tartományt – ahol egyébként 15 Michelin-csillagos étterem is található – 19 millió látogató keresi fel évente. Nem véletlenül, hiszen csalogató az idelátogatók számára a 900 kim-nyi tengerpart és 75 golfpálya is található e vidéken. 

 

Ahol minden utcasaroknak, házszegletnek története van

A prezentációk alapján az is kiderült, nyolc provincia és közel 800, „fehér falunak" nevezett kisebb település tartozik az autonóm tartományhoz, 6 nemzetközi repülőtér szolgálja ki a hozzájuk érkezőket, 24 ezer km-nyi úthálózattal rendelkeznek, valamint 54 hajójárattal is el lehet érni a tartományt. Arra pedig, hogy Andalúzia a Világörökség része, külön büszkék. Az autonóm tartomány teljes területének több mint 32 százaléka különben védett természeti örökség, és mintegy 80 nemzeti park található területükön.

Hallhattuk, a turistáknak felejthetetlen élményt jelenthetnek azok a tematikus módon összeállított kulturális utak, amelyek bármelyik korosztály számára gond nélkül végigjárhatók, és külön felhívták a figyelmet az előadók arra is, mivel tartományukban 300 egy évben a napsütéses órák száma, ezért téli desztinációnak is kiemelt módon ajánlható. 

Megtudtuk azt is, hogy a flamenco megszületésének hazájában járunk, és az is, hogy náluk, azaz Sevilla városában minden utcasaroknak, minden egyes házszegletnek külön története van, amelyet szívesen megismertetnek a hozzájuk érkezővel.

Tömegközlekedés: erősen ajánlott 

Az autonóm tartomány, Andalúzia megközelítése kapcsán a helyi vendéglátók képviselője, Victor Calvo de Mora a kötöttpályás közlekedés kapcsán még az előzőekhez hozzátette, hogy az iryo elindításával - amely az első magántulajdonú gyorssebességű vonat az országban -, nagy segítség jött létre a desztinációk fenntartható utazási formában történő megközelítése szempontjából.

Azt is megtudtuk, hogy a fenntarthatóságot tekintve 180 km-nyi kerékpárúttal is rendelkeznek a tartományban, és hajókikötőjükben egyszerre 2 ezer ember szállhat fel, vagy érkezhet valamelyik járattal.

A szakember bemutatta városának fő nevezetességeit is, köztük a világhírű katedrálist, valamint az Alcazar palotát, a Las Setas-t, a sokféle vallási közösséget egybeolvasztó tégelyként is szereplő Santa Cruz negyedet, valamint azt is megemlítette, hogy az ötszáz évvel ezelőtt világkörüli útra induló Magellán egyik hajója, az Elcano mása látható a folyóparton, valamint világhíres a helyi Opera épülete és előadásai, és persze az andalúziai születésű flamenco, valamint kihagyhatatlanok náluk a tapasbárok. Mindehhez 30 ezer vendégággyal várják a hozzájuk látogatókat szállodáikban, van tehát bőven hely, és lehet válogatni a kategóriák szerint is a hozzájuk érkezőknek.

Mielőtt azonban a magyar szekció, azaz a MUISZ közgyűlésének programja elkezdődött volna, végigvonult a városon egy látványos menet, az ún. El Rocio zarándoklat. Ökrökkel húzott hintókkal, lovakkal, talpig pompás helyi népviseletbe öltözött nők és férfiak gyalogosan vonulnak végig ilyenkor méltósággal a városon úti céljuk felé, hatalmas érdeklődés közepette. Mint kiderült, Pünkösd-tájt évszázadok óta hagyomány, hogy sokan felkerekednek - ki gyalogosan, ki lóháton, ki ökrösszekérrel -, azért, hogy El Rocio falu szent helyére induljanak, útjuk pedig mindig a városon át vezet. Ennek a látványos vonulásnak lehettek tanúi a város lakói, akikhez természetesen mi is csatlakoztunk.    

                                      (folytatjuk)

 

                                                                                  

       

Forrás: Turizmus Online


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.