Idén, harmadik alkalommal adták át „Az év ökoturisztikai létesítménye” kitüntető címet, melynek díjátadó ünnepségét ebben az évben is szeptember 27-én, a Turizmus Világnapja alkalmából tartották a Fővárosi Állat- és Növénykertnél, a Gundel Cukrászdában. Különleges apropót adott az eseménynek, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezete az idei Turizmus Világnap központi témájaként a turizmus és a fenntartható energia kapcsolatát emelte ki „Tourism & Sustainable Energy: Powering Sustainable Development” címmel.
A pályázat kiírása és lebonyolítása a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében valósult meg. A díjakat e három szervezet képviselői, Dr. Rácz András környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Dr. Nemes Andrea turisztikai főosztályvezető és Horváth Gergely vezérigazgató adták át.
A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzetipark-igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhattak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A pályázatra az ország különböző tájairól összesen 19 db pályamunka érkezett, amelyeket a lebonyolításban közreműködő szervezetek egy-egy delegáltjából álló szakmai munkacsoport bírált el. Az előzetes értékelés során a bírálóbizottság vizsgálta, hogy a létesítmények mennyire felelnek meg az ökoturizmus alapelveinek, vagyis pontozták többek között a természeti-kulturális erőforrások fenntartható használatát, a résztvevők számára nyújtott autentikus élményeket, a terület értékeinek alapos és élményszerű megismertetését, illetve a létesítmény tudatosan oktató és szemléletformáló szerepét is. A második fordulóba jutott pályázatokat anonim helyszínbejárás során értékelték, a látogató- és családbarát jellegük figyelembevétele alapján.
Díjazottak
Látogatóközpont kategóriában
Megosztott I. helyezést ért el a Pannon Csillagda (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) és a Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola (Ipoly Erdő Zrt. Vác Erdészet).
III. helyezett a Sas-hegyi Látogatóközpont (Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság).
Tanösvény kategóriában
I. helyezést ért el a Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark (Ipoly Erdő Zrt.).
II. helyezett lett az Élő erdő tanösvény (Írottkő Natúrparkért Egyesület).
A címet elnyert létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik. A két kategória győztese korlátlan ideig használhatja „Az év ökoturisztikai látogatóközpontja 2012” és „Az év ökoturisztikai tanösvénye 2012” címet.
A díjazottakról:
Az év ökoturisztikai látogatóközpontja I. helyezett: (megosztva):
Pannon Csillagda, Bakonybél (Közép-Dunántúl turisztikai régió)
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság kiemelt feladata a természeti örökség védelme, melyhez hozzá tartozik a csillagos égbolt látványa is. A Bakonybélen épült, 2012 májusában Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által átadott csillagda létrejöttét a magas-bakonyi égbolt kitűnő állapota, a csekély mértékű fényszennyezés alapozta meg. A Pannon Csillagda Közép-Európa legmodernebb csillagászati élménycentruma. A csillagászattörténeti kiállítás (Galilei és Newton kísérletek, óriás meteorit, Ember a Holdon, Mars Expedíció) mellett csillagászati távcsőpark áll a látogatók rendelkezésére, így mindenki a saját szemével figyelheti meg a Napot vagy éjszaka a csillagokat.
Az év ökoturisztikai látogatóközpontja I. helyezett: (megosztva):
Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola, Katalinpuszta (Budapest-Közép-Dunavidéki turisztikai régió)
A Katalinpusztai Kirándulóközpont és Erdei Iskola egy erdővel körülvett tisztáson található. Az „Egy tölgyfa élete” állandó kiállítással interaktív módon pillanthatunk be az erdei életközösségek életébe, a szakszerű erdőgazdálkodás rejtelmeibe. A fák belső működését a szabadtéri, hatalmas famodell segítségével értelmezhetjük. A természet értékeinek megőrzésére a kirándulóközpont jelképállata, Hangya Dani és barátja, Mézi hívja fel a gyerekek figyelmét. A kirándulóközpont kialakítása során tájba illő, főként természetes anyagokat használtak fel.
Az év ökoturisztikai látogatóközpontja III. helyezett:
Sas-hegyi Látogatóközpont, Budapest, (Budapest-Közép-Dunavidéki turisztikai régió)
A budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület élő múzeuma Buda ősi flórájának és faunájának. A látogatóközpontban a természeti értékek megismerését interaktív játékok, természetfilmek segítik. A kiállítás célja a területen található védett értékek élményszerű megismertetése, s ezzel védelmük elősegítése.
Az év ökoturisztikai tanösvénye I. helyezett: Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark
A Balassagyarmaton található Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark tanösvénye az ismeretterjesztést, oktatást és nevelést az ott élő állatok és növények szakszerű bemutatásával biztosítja. A látogatók megismerhetik az Ipoly menti tájra jellemző fafajokat, az ott élő madarakat, rovarokat, nagyvadakat. Ez hazánk első olyan arborétuma, ahol a telepített növények önfenntartó erdőtársulásokká válnak. Tematikusan három kontinens (Európa, Ázsia, Amerika) természeti értékeire épít, ezeket mutatja be. A Vadasparkban a hazai vadfajok természetes viselkedését figyelhetjük meg, a kisállat simogatóban pedig a gyerekek személyes kapcsolatot is kialakíthatnak velük.
Az év ökoturisztikai tanösvénye II. helyezett: Élő erdő tanösvény
A tanösvény a Kőszegi Tájvédelmi Körzet erdei életközösségét, a tájra jellemző növény- és állatvilágot, az élőlények egymással fennálló viszonyát mutatja be a látogatónak. A bemutatást interaktív elemek teszik élményszerűvé, s ezzel jobban befogadhatóvá az ismertetett témákat.
Átadták 'Az Év Ökoturisztikai Létesítménye' díjakat
Átadták „Az év ökoturisztikai létesítménye 2012” elismerést. A címre a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezet- és Természetvédelmi Helyettes Államtitkársága és a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztálya a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködésben írt ki pályázatot. A program célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények a kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján mérettessenek meg. A pályázat nyerteseit ezért – a vendégbarátság jegyében – a Turizmus Világnapján, szeptember 27-én hirdették ki hivatalosan.

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen
A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén
Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly
Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál
A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra
Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke
Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén
Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen
Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.

Boeingből luxushotel
Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.