hirdetés
hirdetés

Elkezdődtek a Virágos Magyarország verseny területi díjátadói

Idén először már nem csak egy országos díjátadón értékelik a Virágos Magyarország versenyben részt vevő településeket, hanem első körben területi szinten mérkőzhetnek meg a városok és falvak. Az első területi díjátadót Keszthelyen szervezték meg, ahol a Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyét magában foglaló régióhoz tartozó települések között hirdették ki a nyerteseket. A három megyéből pályázó városok között Lenti, a falvak között pedig Lipót lett az első helyezett, így a térségből ők indulhatnak az országos fődíjért folyó versenyben, amelynek eredményét október elején hirdetik ki Budapesten.

hirdetés

A Virágos Magyarország verseny első regionális helyezettjeit augusztus 17-én a keszthelyi Szent István Napok keretében hirdették ki. A három megyét magában foglaló területi megmérettetésben Lentit választották a legvirágosabb városnak, míg a községek között Lipót lett az első helyezett. A 2. helyezettnek járó területi Arany Rózsa díjat Zalaegerszeg kapta. A Virágzó Önkormányzatért különdíjat a Belügyminisztérium jóvoltából a városok között Hévíz, míg a falvak között Rajka nyerte el, az Agrárminisztérium pedig Mosonmagyaróvárt részesítette elismerésben és Virágos Vidék különdíjjal jutalmazta.

A megmérettetés idén kétlépcsőssé vált, így első körben régiós szinten mérkőzhetnek meg a városok és falvak, ennek köszönhetően nagyobb esélyt kaptak a díjak elnyerésére mindazok a kistelepülések is, akik korábban nem részesültek díjazásban. Az egyes régiók nyerteseit a területi díjátadókon hirdetik ki, végül pedig a nyertes települések közül választják ki a fődíjasokat, amelyeket 2019. október elején jelentenek be Budapesten.

További területi díjátadók az alábbi rendezvények keretében kerülnek megrendezésre:

  • Szekszárd Város Napja, Szekszárd, 2019.08.24. 14:00 óra – Baranya, Somogy és Tolna megye
  • Bányász Napok, Tatabánya, 2019.08.30. 16.30 óra – Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye
  • Vidor Fesztivál, Nyíregyháza, 2019.08.31. 11:00 óra – Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
  • Bajai Újbor Fesztivál, Baja, 2019.09.06. 18:30 óra – Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye
  • Nagykőrösi Arany Napok, Nagykőrös, 2019.09.07. 14:30 óra – Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megye

A versenyben idén először – hagyományteremtő céllal – már az erdélyi települések is részt vehettek,  amelyek saját kategóriában versenyeznek, és különdíjat kapnak majd. Ez az első lépés afelé, hogy minden határon túli magyarlakta település csatlakozhasson a környezetszépítő kezdeményezéshez. A legvirágosabb határon túli várost és falut, valamint a díjazott fővárosi kerületeket szintén az októberi országos átadón jelentik majd be. A győztes magyarországi falu és város idén is képviselheti hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe versenyen, és amelyek minden segítséget megkapnak majd a szervezőktől: tájépítészekből és kertészekből álló szakmai csapat segíti majd a felkészülésüket.

A Virágos Magyarország kezdeményezés arra ösztönzi a városokat és községeket, hogy aktívan tegyenek a kulturált és vonzó településkép kialakításáért. Ehhez a parkok és virágos területek kialakítása mellett számos dolog hozzájárul, többek között a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása.

 

A Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas megyéket magában foglaló régió díjazottjai

 

Az Év Települése regionális díj, város – Lenti (Zala megye)

Az Év Települése regionális díj, falu – Lipót (Győr-Moson-Sopron megye)

Területi Arany Rózsa díj, 2. helyezett – Zalaegerszeg (Zala megye)

Virágos Önkormányzatért Különdíj (a Belügyminisztérium díja város kategóriában) – Hévíz (Zala megye)

Virágos Önkormányzatért Különdíj (a Belügyminisztérium díja falu kategóriában) – Rajka (Győr-Moson-Sopron megye)

Virágos Vidék Különdíj (az Agrárminisztérium díja város kategóriában) – Mosonmagyaróvár (Győr-Moson-Sopron megye)

Arany Virág díj – Bókaháza, Zalaszentmárton (Zala Megye)

Díszkertészek különdíja (a Magyar Díszkertészek Szövetségének díja) – Rábapordány (Győr-Moson-Sopron megye)

Helyi Érték Különdíj (a Balatoni Szövetség díja) – Balatongyörök (Zala megye)

A Legvirágosabb Úti Cél verseny (Közönségdíj, Facebook szavazás az 1000 fő és kisebb lélekszámú falvak kategóriában – Acsalag (Győr-Moson-Sopron megye)

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk