Másfél óra alatt Európából Ausztráliába

A légiközlekedésben nincsenek megdönthetetlen rekordok: mindig lesznek olyan repülőgépek, melyek a korábbiaknál több utast és árut tudnak szállítani, gyorsabban repülnek, kevesebb üzemanyagot fogyasztanak, kevesebb káros anyagot bocsátanak ki és még sorolhatnánk.

Most, az űrutazások korában már szinte szemrebbenés nélkül vesszük tudomásul, hogy Európából 90 perc alatt el lehet jutni például Ausztráliába, ahova jelenleg a leggyorsabb útvonal is 30 óra körül van. Pedig a dolog nem lehetetlen, ha hinni lehet a Deutschen Zentrum für Luft und Raumfahrt legújabb kutatásainak, akik egy olyan gépet fejlesztettek ki, amely a repülőgépet a rakétával kombinálja. A tervek az EU tudományos alapjának anyagi támogatásával készültek és a FAST 20 XX munkanevet viselik. (A tanulmány teljes neve Future high-Altitude, high spead Transport.)

A munka során, három év alatt megvalósult egy nagyon nagy sebességű az űrsiklóra hasonlító repülőgép megtervezése. A SpaceLiner nevet viselő gép egy földi központból indulna, merőleges felszállást biztosító rakéta hajtóművekkel. A többször is felhasználható kilövő szerkezet 8 másodperc után leválik az 50 utasnak helyet biztosító kabinról, mely ezt követően a hang sebességének húszszorosával repülhet - egyenlőre csak 80 percet - és minden gond nélkül leszállhat egy hagyományos repülőtéren.

Habár a történet eléggé futurisztikus, a tudósok azonban már most bejelentették, hogy még ebben az évtizedben sor kerülhet a kísérleti repülésre. A tudományos testület kommünikéjében arra nem tért ki, hogy a személyzet és az utasok szervezete milyen módon viselné el a hatalmas gyorsulást és az azt követő nagy sebességű haladást, ahogy az sem világos, hogy egy ekkora sebességből, hogyan sikerül majdan egy normál leszállás/gurulás/dokkolás egy hagyományos repülőtéren.


Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.
Száz mozdonnyal erősít a MÁV

Száz mozdonnyal erősít a MÁV  

Ebből harminc már megérkezett.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.