Felemás január Ferihegyen

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az utasforgalom januárban stagnált a múlt év utolsó hónapjaihoz képest, ugyanakkor az áruforgalom tovább emelkedett - közölte a Budapest Airport szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2021 első hónapjában 66 148 utast kezelt, ez 94,3 százalékos visszaesés az előző év azonos, még a koronavírus-járvány európai megjelenését megelőző időszakhoz képest. A közleményben kiemelték, hogy az egyes európai országok által decemberben és januárban bevezetett szigorítások és lezárások tovább csökkentették az utasforgalmat Európában. Szemben az utasforgalommal, a Budapest Airport cargo forgalma - a rekordot döntő 2020-as év végi forgalom után - tovább szárnyal, a kezelt áru mennyisége elérte az 12 516 tonnát, ami 15,7 százalékos növekedés a 2020. januári időszakhoz képest - írják a közleményben. A közlemény szerint a légiáru-kezelő komplexum második fázisának előkészítése már az idén kezdetét veszi, emellett a vállalat tovább dolgozik a Budapest Airport regionális jelentőségének erősítésén is, a BUD cargo nagy erőkkel dolgozik azon, hogy megvalósuljon a Magyarország és Kína közötti légi selyemút.

Forrás: MTI


Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál

Közel félmillió e-töltőpont elérhető hamarosan a franciáknál 

A nagyszabású fejlesztés megvalósítása érdekében 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek.
A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből

A WIZZ első isztambuli járata elindult Debrecenből 

Isztambul a második törökországi város, amely már Debrecenből is közvetlenül elérhető Antalya után.
Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően

Nyitva az izraeli légtér a súlyos iráni légitámadást követően 

Izrael vasárnap reggel megnyitotta légterét a szombat éjszakai, sikeresen kivédett légitámadás után, jelentették be hivatalosan Izraelben.
Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja?

Melyik lesz az év ötödik kerékpárútja? 

A pályázat célja, hogy minél több vonzó bringás helyszínt tegyen ismertté.
Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál

Újabb fenntarthatósági lépés ennél a légitársaságnál 

Hamarosan a Wizz Air járatainak tíz százaléka repülhet zöld üzemanyaggal.
Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között

Közvetlen járat indítása Budapest és Kanton között  

Elsősorban üzleti utasokra számítanak.
Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton

Figyelem! Útfelújítás a reptér felé vezető úton 

A 3. ütem várhatóan április 15-én kezdődik és április 20-ig tart.
Egyre többen repülnek Svájcba

Egyre többen repülnek Svájcba 

Élen a Budapest-Bázel útvonal a Kiwi.com svájci foglalási listáján.
A világ legnépszerűbb repülős útvonalai

A világ legnépszerűbb repülős útvonalai 

2024-ben az előrejelzések szerint rekordszámú, 4,7 milliárd ember utazik légi úton.
A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival

A Flixbus szintet lép új olasz útvonalaival 

Közölték, hogy népszerű alternatívaként érdemes számításba venni a buszos utaztatást különböző útvonalakon.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.