Forma1: gyengébb szállodai teljesítmény

A tavalyihoz képest alacsonyabb foglaltság és árbevétel jellemezte a szállodák Forma1 alatti teljesítményét - tudtuk meg a Magyar Szállodaszövetség által a Turizmus Online rendelkezésére bocsátott jelentésből.

A Magyar Hotel Monitor által rendelkezésre bocsátott adatok alapján vizsgálta a szövetség a szállodák teljesítményének alakulását 2010-ben és 2011-ben a Forma 1 autóverseny hatására Budapesten, illetve a szállodák teljesítményében előálló különbséget a verseny 3 napjának a szállodai mutatószámait a teljes július hónap átlagához hasonlítva.

Fentiekből a következők láthatók:

1. A Forma1 idején a gyengébb kereslet következtében 1,7 százalékponttal alacsonyabb szobafoglaltságot sikerült elérni, s ennek tudható be, hogy az elért átlag szobaár is gyengébb lett 2011-ben, mint a bázisban. Így a RevPAR mutatójuk, azaz szobaárbevételük 11,9%-kal elmaradt a múlt évitől.

2. Ha összehasonlítjuk a Forma1 alatt elért szállodai mutatószámokat a teljes július hónap átlag mutatóival, akkor az látszik, hogy 2010-ben a verseny alatt a szobafoglaltság 21,6 százalékponttal, az átlagár 58,2%-kal, a RevPAR mutató 132,7%-kal haladta meg a havi átlagot. 2011-ben a kérdéses 3 nap alatt a szobafoglaltság 15,9%ponttal, az átlagár 68,3%-kal, a RevPAR mutató 104,2%-kal volt több, mint a júliusi átlag.

3. A fenti adatokból az is látszik, hogy 2011 júliusában a szobafoglaltság 4 százalékponttal javult a bázishoz képest, s bár az átlagár 5,7%-kal gyengébb volt, a RevPAR mutató 0,4%-kal – ugyan minimális mértékben, de – javult, tehát a szállodák számára üzletileg a hónap jobban sikerült. Ezzel szemben 2011-ben a Forma1 idején minden mutató – szobafoglaltság, átlagár, RevPAR – egyaránt romlott.

4. A 2011 évi gyengébb teljesítményben nagy szerepe volt annak, hogy míg a 2010 évi Forma1 napjain az euró-forint átlag árfolyam 284,3, addig ebben az évben 270,2 forint volt. Ez 5%-kal erősebb, mint tavaly volt, azaz az erősebb árfolyam a forint átlagárakat és RevPAR mutatót kb. ilyen mértékben csökkentette.

A fenti elemzés 11.140 budapesti szállodai szoba összesített adatain alapul. 2010-ben július 30.- augusztus 1., 2011-ben július 29-31. közötti 3-3 nap adatait vette figyelembe. A táblázatban nettó átlag szobaár és RevPAR adatok szerepelnek.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.