Grand Opening a Continental Hotel Zarában

Az egykori Hungária Fürdő és Continental Szálló helyén felépült Continental Hotel Zara Superior 2010. június 15-től fogad vendégeket. A 180 éves múltra visszatekintő épületegyüttes hivatalos megnyitóját 2010. szeptember 22-én tartották mintegy félezer vendég jelenlétében.

Ráday Mihály a Hungária Nostra elnöke, aki Hungária Fürdő épülete maradványainak a megmentésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, példásnak nevezte a helyreállítást és a rekonstrukciót, mely révén egy hányatott sorsú épület újult meg. Beszédében kiemelte, hogy a felújítás kiérdemelte a Podmaniczy-díjat.

Erdei János a Magyar Szállodaszövetség elnöke a beruházó bátorságát emelete ki beszédében, és dicsérte a szálloda egyedülálló és példaértékű piaci bevetését és eredményeit.

Géher Zoltán szállodaigazgató büszkeséggel jelentette be, hogy közel 15 havi építés után akkor nyitott meg, amikorra ígérték. Köszönetet mondott a jelenlévő partnereknek, akik hittek a szálloda júniusi megnyitásában és támogatásukkal az elmúlt 100 nap foglaltsága 75% volt.

Mazen Al Ramahi tulajdonos a beruházó és üzemeltető ZeinaHotel Kft. nevében köszönetet mondott a tervezésben és a kivitelezésben résztvevőknek.

Az est díszvendége, dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium minisztere a ház történet bemutatva megemlítette, hogy egy olyan épület nyerte el új funkcióját, mely a kulturális örökségünk része. Egyúttal megemlítette, hogy nagyszülei (Ringer néven) tulajdonában volt az egykori Hungária Fürdő, ezért számára különösen szívügy volt az épület sorsa.

A nemzeti színű szalagot dr Réthelyi Miklós miniszter és Mazen Al Ramahi tulajdonos vágta át ünnepélyesen.

Scheer Sándor a kivitelező Market-Kohinor konzorcium képviseltében szimbólikusan átnyújtotta az épület kulcsait dr Réthelyi Miklósnak, Mazen Al Ramahinak és Géher Zoltánnak.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.